Saláta is kerül az Országgyűlés asztalára
Öt indítvány elfogadásáról, köztük a különböző diktatúrák gyakorlatait elítélő határozati javaslatokról dönthetnek a képviselők az Országgyűlés mai ülésén.
Öt indítvány elfogadásáról, köztük a különböző diktatúrák gyakorlatait elítélő határozati javaslatokról dönthetnek a képviselők az Országgyűlés mai ülésén.
Szinte lasszóval fogták az embereket Bajnai Gordon országjárásának szombati zárórendezvényére, az utolsó percig ültetni kellett a nézőket.
A házasságkötés nélkül együtt élő párok, az élettársak több változásra számíthatnak az új polgári törvénykönyv hatálybalépése után.

Mind az Együtt 2014-nek, mind az MSZP-nek az az érdeke, hogy a győzelemre legtöbb esélyt adó együttműködési formát alakítsanak ki – mondta Bajnai Gordon.
Törcsi Péter, a Fidesz–KDNP jelöltje lett a solymári 2-es számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője, miután simán megnyerte a vasárnapi időközi választást.
A bukott kormányfő pártja vasárnapi rendezvényén közölte: a Demokratikus Koalíció jövőre győzni fog, és biztos benne, hogy pártja az összes körzetben képes jelöltet állítani.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Bár vasárnap estig megnövekszik a záporok és zivatarok kialakulásának esélye, éjszaka csendes, nyugodt időre van kilátásunk.
Elkezdték a Báta határában található nyári gát átvágását, délután 4-től pedig ismét járható a budai alsó rakpart.
Pályahiba miatt nem jár a nagykörúti 4-es és 6-os villamos sem az Oktogon és a Jászai Mari tér között.
Jogszerűtlennek tartják megbírságolásukat, ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak a Párbeszéd Magyarországért (PM) független parlamenti képviselői.
Ismét teljes vonalán jár Óbuda és a Rákóczi híd között az 1-es villamos – közölte honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap délután.
Hoppál Péter szerint a „magyar maffiabaloldal” naponta „kikel magából”, s nem titkolja, ugyanazt a szélsőséges gazdaságpolitikát folytatná, mint amit 2010 előtt.
Meghibásodott egy biztosítóberendezés a tárnoki vasútállomáson, emiatt 30-40 perces késéssel közlekednek a vonatok a székesfehérvári vonalon – tájékoztatta a Mávinform vasárnap délután az MTI-t.
A józsefvárosi piac üzemeltetője bérleti szerződésének felmondását kéri Kocsis Máté polgármester.
A pálya hibája miatt nem közlekedik az 1-es villamos a zuglói vasútállomás és a Reitter Ferenc utca között vasárnap kora délután óta.
Nagy Imréről és mártírtársairól emlékeztek meg vasárnap reggel a Parlament melletti Vértanúk terén.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője szerint 600-700 milliárd forintból lehetne megvalósítani egy teljes körű árvízvédelmi rendszert.
Az idei Start munkaprogramra szánt keretből 300 ezer halmozottan hátrányos helyzetű ember közfoglalkoztatását lehet majd megoldani.
A köznevelési államtitkár alapvetően elégedett a most záruló tanévvel, az új köznevelési törvényhez kapcsolódó legtöbb fontos jogszabály elkészült.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Június 21-től ismét látogatható a Kagyló Strand.
Lakhatási problémák, szervezett bűnözés, GMO-s élelmiszerek, csökkenő magyar bérek – ezeket hozná az ukrán tagság.
Az idei Nürburgringi 24 óráson már láthatták a rajongók az elképesztő HWA EVO-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.