Hallgatói szerződés: egy nyitott kérdés maradt
Egy pont kivételével elfogadta a kormány a hallgatókkal megtárgyalt kompromisszumot. Még lesz egy rövid egyeztetési forduló.
Egy pont kivételével elfogadta a kormány a hallgatókkal megtárgyalt kompromisszumot. Még lesz egy rövid egyeztetési forduló.
A látogatás célja a két ország partneri kapcsolatainak erősítése.
Éjféltől feloldották a Berettyó áradása miatt bevezetett korlátozást a Vésztő és Szeghalom közötti vasúti szakaszon.
Egy pont kivételével elfogadta a kormány a hallgatókkal megtárgyalt kompromisszumot. Még lesz egy rövid egyeztetési forduló.
A látogatás célja a két ország partneri kapcsolatainak erősítése.
Éjféltől feloldották a Berettyó áradása miatt bevezetett korlátozást a Vésztő és Szeghalom közötti vasúti szakaszon.
Bajnai Gordonra való hivatkozással érveltek az LMP-ből történő kilépésük előtt a szakadárok amellett, hogy a pártnak akár olyan külföldi támogatásokat is be kell fogadnia, amely Magyarország kiszolgáltatottságában érdekelt csoportoktól érkezik.
Egyre inkább kiéleződik a baloldali összefogást sürgető erők egymás közti versengése.
Pénteken hivatalosan is eldőlhet, hogy Orbán Viktor személyesen képviseli-e az országot azon a strasbourgi vitán, amelyet a magyar alkotmányos helyzetről rendeznek az Európai Parlamentben.
Botrányos posztokkal árasztották el Szita Bence emlékoldalát a Facebookon.
A Fidesz szerint nem a kabinet, hanem a baloldal tartozik válasszal nyugdíjügyben.
A Nemzeti Érzelmű Motorosok bíróságon támadják meg az Élet menete napjára tervezett motoros felvonulást megtiltó határozatot.
Befejeződött a Velencei-tó vízpótlása, a tó vízállása 160 centiméter, megfelel az erre az időszakra előírt optimális vízszintnek.
Az ország összes megyéjében összesen 213 önkéntes műveleti tartalékos katona felkészítése kezdődött meg szerdán.
A katinyi áldozatok emléknapja alkalmából koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezést rendeznek szombaton Óbuda-Békásmegyeren.
34 éves működés után hivatalosan is bejelentette megszűnését a Glatz Ferenc egykori akadémiai elnök főszerkesztésében megjelent História című történelmi magazin.
Fertőd 786 millió forintos adósságát átvállalta az állam, ami 100 százalékos adósságkonszolidációt jelent – írják a Kisalföld szerdai számában.
Megvette a Cseh Légitársaság (CSA) részvényeinek 44 százalékát a Korean Air (KAL), Dél-Korea nemzeti légitársasága, a szerződést szerdán írták alá Prágában.
Megkezdte a Budapesti Közlekedési Központ a Futár programhoz kapcsolódó utastájékoztató táblák kihelyezését Budapest több pontján.
Eltérően emlékeztek vissza a 2010. október 4-én, az iszapömlés napján történtekre a gát tetején dolgozó szemtanúk.
Mark Palmernek, az Egyesült Államok egykori budapesti nagykövetének élete összefonódott a magyar nemzet történetével – írta Orbán Viktor.
Amikor Bajnai Gordon neve valamilyen módon felbukkant az elmúlt időszakban, a magyar állam mindig a rövidebbet húzta.
Levélben köszönte meg a Rágalmazásellenes Liga, hogy a miniszterelnök gyors fellépésével elejét vette egy „minden képzeletet felülmúló sértésnek”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Az ismert amerikai színész kokainfüggőségét legyőzve újra felfedezte hitét, és úgy döntött, hogy egy sorozatban jár utána a legismertebb ereklyék misztikus történetének.
Az új olasz szövetségi kapitányt korábbi világ és Európa-bajnokok is segítik.
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.