Magyarország forrásait nem Ukrajnára, hanem a magyar családok támogatására fordítja – különös tekintettel a gyermekes családokra és a nyugdíjasokra. Az Országgyűlés 133 igen, 47 nem szavazattal elfogadta a jövő évi költségvetést, amellyel Magyarország végrehajtja Európa legnagyobb adócsökkentési programját. Ennek részeként megduplázza a családi adókedvezményt, jövőre is szja-mentességet élveznek a háromgyermekes édesanyák, valamint 2026-tól a 40 év alatti kétgyermekes édesanyák is szja-mentessé válnak.

Európában is páratlan hadiipari óriáscég születik Magyarországon: ez még csak a kezdet
A védelmi ipari kritikus infrastruktúra az állam kezében marad, garantált az ellátásbiztonság és az állami szuverenitás, nincs szó totális kiszervezésről – erről is beszélt a Világgazdaságnak adott interjújában Sárhegyi István. A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezérigazgatóját a frissen bejelentett védelmi ipari tranzakció részleteiről kérdezték, amellyel többségi magántulajdonban lévő védelmi ipari holdingvállalat jön létre, a magyar állam szerepvállalása mellett.
A piaci szereplő vezérigazgatója most először adott interjút a témában. Sárhegyi István egyebek mellett kitért rá, hogy
- miért a 4iG Csoportra esett a választás?,
- milyen előnyei vannak az üzletnek?,
- mennyi új munkahely jöhet létre?,
- milyen fegyvereket árulnak majd?,
- a magyar gazdaság teljesítményében mekkora hozadéka lehet az ügyletnek,
- Európai kitekintésben mekkora fontosságú hadiipari óriás jön létre Magyarországon,
- terveznek-e további terjeszkedést.
Új olaj- és gázlelőhelyek lehetnek Magyarországon
Hat új helyszínen kezdődhet meg a kutatás földgáz és kőolaj után – tette közzé az Energiaügyi Minisztérium. A Világgazdaság cikkében az áll, márciusban eredményesen lezárult eljárások alapján már a koncessziós szénhidrogén-szerződéseket is megkötötték Buzsák, Csongrád, Hatvan, Kiskőrös, Kiskunhalas és Tamási területekre. Magyarország energiaszuverenitását és a magyar fogyasztók ellátásbiztonságát a lehető legnagyobb arányban a hazánkban elérhető forrásokra érdemes alapozni – szögezi le a közlemény. A legalább húsz évre szóló szénhidrogén-koncessziók megadásáról március végén döntött az energiaügyi miniszter.
- Hatvan és Kiskőrös területeken önállóan a Mol Nyrt.,
- Buzsák és Tamási területeken az olajvállalat és a Turkish Petroleum Overseas Company Ltd. együttes pályázóként,
- Csongrádon a HHE Group Kft.,
- Kiskunhalasnál pedig a CanCambria Hungary Kft.
foghat hozzá a kutatáshoz, találat esetén pedig a termeléshez.
Péntektől több fontos adóváltozás lépett életbe
Péntektől több fontos adóváltozás is életbe lépett. Megduplázódott az automatikus pótlékmentes részletfizetés összeghatára, amely mostantól kétmillió forintos adótartozásig kérhető. Ezek az adóváltozások hatályosak péntektől.
Az automatikus pótlékmentes részletfizetés a legnépszerűbb. Ismert, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kérelem alapján évente egyszer automatikusan engedélyezi a magánszemélyeknek, az egyéni vállalkozóknak és az áfafizetésre kötelezetteknek maximum 12 hónapra, a nem természetes személyeknek, például cégeknek maximum hat hónapra a pótlékmentes részletfizetést.
Ez a legnépszerűbb fizetési kedvezmény a NAV-nál, tavaly ugyanis több mint 130 ezer természetes személy kérte az automatikus részletet.
Sokakat érint az a változás is, hogy július 1-jétől még nem kell adatot szolgáltatni a kézi nyugtákról. A mintegy 270 ezer érintett vállalkozásnak 2026. szeptember 1-jéig lesz ideje felkészülni; a kötelező nyugtaadat-szolgáltatásra történő átállás zökkenőmentes biztosításában a NAV is segít, de kétségtelen, hogy a legnagyobb könnyebbséget az érintetteknek az e-pénztárgépek jelentik majd. Az általános és kötelező nyugtaadat-szolgáltatás nagy előrelépést hoz majd a gazdaságfehérítésben, hiszen így gyakorlatilag a vállalkozások teljes bevételére rálát a NAV.
További változások is hatályba lépnek június 20-tól, a részletek itt olvashatók.
Czepek Gábor: Brüsszel dilettantizmusa energiaválsághoz és árrobbanáshoz vezet
Európa nem forrást bővít, hanem függőséget cserél függőségre, amikor lemond az orosz energiahordozókról az amerikaiért – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese. Az Európai Bizottság a napokban mutatta be azt a rendelettervezetet, amely szerint diktátumba adják: 2027-re le kell válni az orosz energiáról. Ez nyílt támadás Magyarország ellen, a magyar emberek és vállalkozások ellen. Az Ursula von der Leyen és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által kidolgozott terv felszámolná Magyarország energiabiztonságát és brutális energiaár-emelkedést hozhat. Az áram ára duplájára, a gáz ára négyszeresére is nőne a lakosságnak. A szakpolitikus szerint a brüsszeli bürokraták dilettantizmusa áll amögött, hogy az európai érdekek háttérbe szorulnak, de azt is látja, hogy egyre többen állnak be a magyar kormány képviselte józan energiapolitika mögé. A miniszterhelyettes arról is beszélt, hogy a világ élvonalába tartozó magyar zöldáramtermeléssel járó kihívásokat gázerőművi és energiatárolói beruházásokkal kezeli a kormány.