A világbajnok olasz csapat szókimondó hőse ma már nem rakná be magát a csapatba

Az AC Milan korábbi legendás játékosa, a kétszeres BL-győztes és világbajnok Gennaro Gattuso lett az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A harcos természetéről ismert korábbi középpályás Luciano Spallettit váltotta a kispadon, akit az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) a Norvégia elleni 3-0-ra elvesztett világbajnoki selejtező után menesztett. Egyelőre nem tudni, hogy az új olasz szövetségi kapitány mennyire lesz sikeres a Squadra Azzurra élén, ahol korábban már több edző is belebukott egy-egy rosszul sikerült mérkőzésbe.

Fotó: FABIAN BIMMER Forrás: AFP

Áll a bál az olasz labdarúgó-válogatott háza táján. A Moldova elleni világbajnoki selejtezőt megelőző sajtótájékoztatón Luciano Spalletti megerősítette, hogy menesztették az olasz válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. A döntés a Norvégia elleni 3-0-s vereség után született meg, amelyet a PSG-vel Bajnokok Ligája címet nyerő Gianluigi Donnarumma kapus is egyszerűen „elfogadhatatlannak” nevezett. Spalletti utódja az a Gennaro Gattuso lett, aki ritkán maradt egy csapatnál két évnél tovább, most pedig élete egyik legnehezebb feladatát kapta: vissza kell vezetnie hazája válogatottját a húsz évvel ezelőtti magasságokba, amikor Olaszország világbajnoki címet szerzett a 2006-os németországi tornán.

Luciano Spallettit Gennaro Gattuso váltotta az olasz kispadon. Fotó: Isabella Bonotto/Anadolu

Claudio Ranieri is jelölt volt

A négyszeres világbajnok olasz válogatott 2014 óta nem szerepelt világbajnokságon, hiába nyerte meg a 2020-as Európa-bajnokságot Roberto Mancini vezetésével. A Norvégia elleni fiaskó az olasz szövetség az AS Roma edzőjét, Claudio Ranierit is megkereste, hogy átvegye a csapat irányítását, ám ő visszautasította az ajánlatot, mivel az AS Roma vezetőségében folytatja majd a munkáját. A 73 éves szakember csak tavaly novemberben tért vissza a kispadra – hat hónappal azután, hogy elbúcsúzott „utolsóként” beharangozott állomásától, a Cagliaritól. 

Claudio Ranieri nem vállalta el az olasz válogatott vezetését. Fotó: NurPhoto/Jose Breton 

Akkor is csak azért vállalta el, mert nevelőklubja bajban volt, s vele újjászülettek a Farkasok: Európa öt topligájában csak Hansi Flick Barcelonája szerzett több pontot, mint a Ranieri vezette AS Roma a szezon második felében. Antonio Conte maradt a bajnok Napolinál, Massimiliano Allegri a Milant választotta, Carlo Ancelotti a brazil válogatott élére állt, a szaúdi al-Hilal pedig olyan összeget ajánlott az Intert irányító Simone Inzaghinak, amellyel az olasz szövetség nem tudott versenyezni. Az olasz szövetség elnökének, Gabriele Gravinának nem sok opciója maradt a kapitányi posztra.

Gennaro Gattuso nem akar félelmet látni

A szűkös választék miatt Olaszországban komoly vita indult arról, nem lenne-e ideje egy külföldi szakemberhez, például José Mourinhóhoz fordulni. Végül a szövetség egy igazi hőst választott a 2006-os világbajnok csapatból: Gennaro Gattusót, akit csütörtökön mutattak be a nyilvánosság előtt.

Gattuso az olasz futball szimbóluma, számára a válogatottmez olyan, mintha második bőre lenne.

A motivációja, profizmusa és tapasztalata kulcsfontosságú lesz a válogatott előtt álló kihívásokban. Osztozik a szövetség azon törekvésében, hogy fejlesszük az olasz labdarúgást, amelyben a válogatott kulcsszerepet játszik – nyilatkozott Gabriele Gravina az új kapitányról. Az olasz szövetség elnöke sokat köszönhetett az olasz válogatottsági rekorder Gianluigi Buffonnak, aki segített megtalálni a megfelelő embert a posztra.

– Senki nem veheti el Rinótól a küzdőszellemét és az elszántságát – mondta Buffon egykori csapattársáról, s valahol érthető, hogy az olasz szövetség ebbe az irányba indult. Az olasz válogatott tavaly nyáron Svájc ellen vérszegényen búcsúzott az Eb-től a legjobb 16 között, és Norvégiában is lélektelen játékot mutattak, már félidőben háromgólos hátrányban voltak. Gattuso minden bizonnyal felrázza majd a játékosokat, de egyben ő maga is hangsúlyozta, hogy nem akar csak afféle lelkesítő figura lenni.

Gennaro Gattuso az olasz labdarúgó-válogatottat kapta következő edzői feladatául. Fotó: AFP/Valery Hache

Mindenki azt hiszi, én csak a szívet és küzdelmet helyezem előtérbe, de az a régi Gattuso nem férne be a mai csapatomba.

Más játékfelfogásban gondolkodom. Nem könnyű lenyelni, hogy két világbajnokságról lemaradtunk, de nem szabad, hogy a félelem irányítson minket. Újra rá kell találnunk a lelkesedésünkre – mondta el a 47 éves szakember, akinek a csapatszellem, az identitás és a nemzeti csapattal való azonosulás visszaállítása a legfontosabb célja a nemzeti csapatnál.

Az olasz labdarúgás szókimondó hőse

Gennaro Gattuso játékoskarrierje során leginkább a Milanban töltött éveiről ismert, ahol 13 szezon alatt két bajnokságot nyert és kétszeres Bajnokok Ligája-győztes lett. 

Játékosként 74-szer ölthette magára az olasz válogatott mezét, és tagja volt a 2006-os világbajnok csapatnak. 

Miután 2013-ban visszavonult a profi labdarúgástól, edzői pályára lépett. A leghosszabb ideig egyetlen klubnál, a harmadosztályú Pisa élén dolgozott, ahol egyben edzői pályafutása egyik legsikeresebb időszakát is töltötte. 2015 augusztusában nevezték ki a toszkán csapat élére, és már az első idényében feljuttatta őket a Serie B-be. A másodosztályban viszont az utolsó helyen végeztek, és Gattuso a szezon végén lemondott. Ez volt a második alkalom, hogy önként távozott egy csapattól: korábban a görög OFI Kréta kispadjáról is saját döntés alapján állt fel, ahol sokszor idézett kijelentése — „Néha jó, néha sz.r” — a mai napig a legemlékezetesebb aranyköpése volt az egykori védekező középpályásnak.

Gennaro Gattuso és a Napoli csatára, Victor Osimhen épp egy gólnak örült. Fotó: AFP/Alberto Pizzoli

A Napoli edzőjeként 2020-ban megnyerte az Olasz Kupát, de a következő idény végén a gyenge eredmények miatt menesztették. Ezt követően a Fiorentina vezetőedzője lett, ám hivatalosan egyetlen mérkőzésen sem irányította a csapatot, mivel még a szezon kezdete előtt távozott. 2021 nyarán a Tottenham Hotspur is fontolgatta a kinevezését, ám a klub szurkolói erősen tiltakoztak, miután Gattuso vitatott kijelentései a női szerepekről a futballban, az azonos neműek házasságáról és a rasszizmusról újra előkerültek a közösségi médiában. Hajduk Split vezetőedzőjeként egy szezon alatt a harmadik helyen zárt a horvát élvonalban, mindössze két ponttal lemaradva a bajnok HNK Rijeka mögött, de később onnan is távozott. Ekkoriban történt egy máig emlékezetes incidens az egyik kritikusával: a szakkommentátorként dolgozó Josko Jeliciccsel vitatkozott élő adásban, spanyol és angol keveréknyelven.

Nem nyújtok kezet neked, mert túl sokat beszélsz 

– mondta neki Gattuso, akinek példaképe az olasz edzőlegenda Marcello Lippi, de nem csupán a vb-győzelem miatt, az egykori középpályás szövetségi kapitányként elsősorban a 2006-os csapat egységét, összetartását szeretné újra megteremteni. 

Gattuso válogatott stábjában ott lesznek ebből a korszakból Gianluca Zambrotta és Simone Perrotta, valamint Leonardo Bonucci is, aki az Európa-bajnok csapat vezéralakja volt 2021-ben. Visszatér az a Cesare Prandelli is, aki 2010 és 2014 között volt olasz kapitány. Ő a fiatalabb korosztályok fejlődését fogja koordinálni, és támogatni fogja az utánpótlásedzőket – ahogy egy évtizede Arrigo Sacchi is tette. Ezek ellenére is vannak bizonytalanságok Gattuso körül. 

Spallettit vagy Contét világklasszis edzőként tartják számon, de Gattuso még nem igazán bizonyított hosszabb távon. 

Az olasz szakember egyetlen trófeája, a Covid-járvány alatt üres stadionban megnyert Olasz Kupa a Napolival hamar eltörpült Conte és Spalletti bajnoki címei mellett. Az, hogy egy Spalletti-szintű edző sem tudta kihozni a csapatból a maximumot — sem egyénileg, sem kollektíven —, komoly aggodalomra ad okot az olasz válogatottal kapcsolatban.

– Nem hagyok magam után egy erős válogatottat. Túl sok a meccs, a naptárunk zsúfolt, kevés az edzésidő, túl sok a külföldi játékos a bajnokságban (a Serie A-nak 68 százaléka légiós – a szerk.), és a választható játékosok száma korlátozott a sérülések miatt. Vannak, akik nem nagycsapatban játszanak, nem szerepelnek nemzetközi kupában, vagy még fejlődő fázisban vannak – mondta el Spalletti utolsó nyilatkozatában, ami intő jel lehet Gattuso számára is: az olasz foci történetében, amellett hogy a csúcsra vezették a válogatottat, sokan belebuktak már a nemzeti csapat vezetésébe.

Az olasz labdarúgás sikerkorszakának kezdetei

Kezdjük a sikerekkel. Vittorio Pozzo volt az olasz válogatott aranykorának kulcsszereplője, az ő irányítása alatt Olaszország megszilárdította helyét a világ futballjában az 1930-as években.Ő volt az egyetlen edző, aki két egymást követő vb-t (1934, 1938) nyert. Pozzo a taktikai újítások mellett nagy hangsúlyt helyezett a csapat fegyelmére és összetartására. Enzo Bearzot igazi géniusz volt, aki taktikai felkészültségével a legjobb csapatokat is le tudta győzni. 1982-ben a Bearzot vezette olasz válogatott óriási meglepetést okozott a világbajnokságon, legyőzve Németországot, a csodálatos futballt játszó Brazíliát és Argentínát is, a legendás Paolo Rossi vezérletével.

Az olasz labdarúgó-válogatott 2006-ban vb-t nyert. Fotó: DPA/Kay Nietfeld

Gattuso példaképe, Marcelo Lippi irányítása alatt az olasz válogatott az egyik legkiegyensúlyozottabb csapattá vált a világon. Az olasz csapat 2006-os vb-sikere nemcsak taktikai mestermunka volt, hanem a csapat egységét és fegyelmét is dicsérte, ami felül tudott kerekedni az olasz bundabotrány okozta sokkon. Roberto Mancini az olasz válogatott egyik legnehezebb korszakában vette át a stafétát, miután Olaszország nem jutott ki a 2018-as világbajnokságra. Megújította a csapatot és játékstílust váltott, ami sikerhez vezetett: a 2021-es Eb-győzelem az 1968-as után a második kontinenstorna-elsősége volt Olaszországnak.

Az olasz foci fájó mélypontjai

Az 1966-os angliai világbajnokságon az olasz válogatott óriási meglepetésre 1-0-ra kikapott Észak-Koreától, ami sokkolta a futballvilágot és korai kiesést jelentett a talján együttes számára. 

Ez volt az az egyetlen mérkőzés, amelynek akkora hatása volt, hogy az olasz nyelvbe egy új kifejezést hozott: 1966 óta az „Aver fatto una Corea” (szó szerint: „Koreát kapni”) azt jelenti, hogy valaki megrázó, váratlan és megalázó vereséget szenved. 

Az Azzurri stábja annyira magabiztos és lekicsinylő volt a mérkőzés előtt, hogy Edmondo Fabbri szövetségi kapitányról azt rebesgették, hogy nyíltan viccnek nevezte az észak-koreaiakat. Olaszország csendesen elhagyta az angliai tornát, és otthon dühös szurkolók hada várta őket, akik paradicsommal és rohadt tojással dobálták meg a csapatot. 

A 1988-as szöuli olimpia csoportmeccsén Zambia 4-0-ra győzte le Olaszországot. A válogatott a „Nazionale Olimpica” csapatával vett részt, amelynek játékosai csak annyi feltételnek kellett megfeleljenek, hogy korábban még soha nem játszottak világbajnokságon. Így az edző, Francesco Rocca olyan nevekben bízhatott, mint a Juventus veterán kapusa, Stefano Tacconi, a Serie A éllovas gólkirálya, Pietro Paolo Virdis, valamint a későbbi állandó Azzurri-játékosok, Ciro Ferrara és Mauro Tassotti. 

A meccs abszolút rémálommá vált Olaszország számára: a csatár Kalusha Bwalya három gólt szerzett, Massimo Pellegrini öngólt rúgott. 

Az Azzurri rég nem szenvedett ilyen súlyos vereséget, és bár később valahogy összeszedte magát, és a torna végén a negyedik helyet szerezte meg, a zambiai vereség szégyene hosszú ideig kísértette a szurkolók álmait. 

Sajnos a zambiai aranygeneráció történetének tragikus vége lett: 1993-ban az egész zambiai válogatott elhunyt egy repülőgép-balesetben, miközben egy világbajnoki selejtezőre tartottak. Az áldozatok között öt kezdőjátékos is ott volt az Olaszország elleni bravúros győzelemben. 1998-ban a Cesare Maldini vezette csapat egy öngól után esett ki a később győztes Franciaország ellen.

Byron Moreno felmutatta a második sárgát Francesco Tottinak, így kiállította az olasz válogatott egyik legjobbját. Fotó: AFP/Kim Jae-Hwan

Az 2002-es dél-koreai-japán világbajnokságon Olaszország a csoportkörben kiesett, miután csak egy döntetlent és két vereséget ért el. A Dél-Korea elleni 2-0-s kudarc nagy csalódás volt, főként egy tapasztalt edző, Giovanni Trapattoni vezetésével. Az ecuadori játékvezető Byron Morenót a botrányos döntései után szinte őrjöngve rohamozták meg az olasz játékosok. 

A vereséget azóta „Második Korea”-ként emlegetik a szurkolók. 

A 2006-os világbajnokságot megnyerő olasz csapatot a 2010-es dél-afrikai vb-n meglepetés érte: már a csoportkörben kiestek. Erre nem volt példa 1974 óta, ami fájdalmas csalódásnak számított a Marcello Lippi vezette alakulatnak. 2014-ben szintén a csoportkörben búcsúztak, Cesare Prandelli edzői pályafutásának egyik legnagyobb kudarcaként.