Tomboló vihar: özönlenek a segélykérő telefonok
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére lecsapó vihar miatt a megyében ötezer fogyasztó maradt áram nélkül.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére lecsapó vihar miatt a megyében ötezer fogyasztó maradt áram nélkül.
Az MNO a tervezőasztal körül ülő három legfontosabb személlyel ment ki a várkert bazár terepére.
Kerékpárút épül EU-támogatásból Kétsoprony és Békéscsaba között, a 44-es főút mellett.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére lecsapó vihar miatt a megyében ötezer fogyasztó maradt áram nélkül.
Az MNO a tervezőasztal körül ülő három legfontosabb személlyel ment ki a várkert bazár terepére.
Kerékpárút épül EU-támogatásból Kétsoprony és Békéscsaba között, a 44-es főút mellett.
Károlyi Bernát vértanú ferences nevét veszi fel a szeptemberrel induló tanévben Almáskamarás általános iskolája, ahol több későbbi szerzetes is tanult.
Szeptemberben megszűnik az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjainak mandátuma, és az Országgyűlés új testületet választ.
A Fidesz véleménye szerint a baloldal tönkretette, míg a jelenlegi kormánypárt talpra állítja az egészségügyet.
A móri mészárlás elkövetése alól felmentett Kaiser Ede beperelte a Nemzeti Nyomozó Irodát, a Legfőbb Ügyészséget, a Fővárosi Törvényszéket és a Fővárosi Ítélőtáblát.
2008-ban is a szociálliberális tábor vereségeivel zárultak a tízezer főnél népesebb településeken tartott időközi választások.
Együtt – A Korszakváltók Pártja néven bejegyezte Bajnai Gordon pártját a Fővárosi Törvényszék.
A Fidesz szerint Vadai Ágnes (DK) állításával ellentétben a választási és kampányfinanszírozási szabályok tiszták és „igen egyértelműek”.
Bejegyezte pártként a 4K! – Negyedik Köztársaság Mozgalmat a Fővárosi Törvényszék első fokon – tudatta a szervezet csütörtökön.
Nézőpont Intézet: 32 százalékkal továbbra is élen állnak a kormánypártok a választásra jogosultak körében.
Július 23-án vesznek végső búcsút Katona Tamás történésztől, volt országgyűlési képviselőtől, aki június 28-án hunyt el.
A már üzemelő nyilt vízi strandok vízminősége teljesen rendben van. Fontos, hogy csak a kijelölt helyeken mártózzunk meg!
Másodfokú riasztást adtak ki a következő órákban várható heves zivatarok miatt.
A Kisalföld csütörtöki cikke szerint Győr-Moson-Sopron megyéből 190 gazda összesen 836 millió forintos kárt jelentett be a múlt hónap eleji ár- és belvíz miatt.
Ha nincsen ellenzéki összefogás, a Fidesz–KDNP a mandátumok 73,87 százalékét szerezheti meg a 2014-es parlamenti választásokon.
A Richter-skála szerinti 1,7-es erejű földrengés volt csütörtökön reggel a Heves megyei Erdőtelek közelében.
Várhatóan július végén tárgyal a kormány arról a tervezetről, amely szabályozza majd a pedagógusok munkaszervezését.
A NOE minden olyan törekvést támogat, ami a gyermekvállalást ösztönzi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Szalai Attila bizonyítani akart a Bundesligában, de a Hoffenheim megválik tőle.
Brüsszel a pénzügyi káosz szélére sodródott, senki sem irányít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.