Ekkor már tudhatta Gyurcsány, hogy mindennek vége

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

2008-ban is a szociálliberális tábor vereségeivel zárultak a tízezer főnél népesebb településeken tartott időközi választások.

Kovács András
2013. 07. 11. 14:37

A közvélemény-kutatások is a Fidesz fölényét mutatták egész évben, amit az időközi választások is teljes mértékben visszaigazoltak. A szociálliberálisok a 2007-es súlyos vereségeiket követően ismételten nagy pofonokat kaptak, és képtelenek voltak fordítani a számukra negatív tendenciákon. Az időközi választások 2008-ban is tökéletes hőmérői voltak a politikai közhangulatnak, a különféle felmérések mellett ezekre is stabilan lehetett építeni a felek közötti erőviszonyok értékelése során.

2008-ban az egyik legfontosabb fordítás a Fidesz szempontjából a zuglói 6-os körzetben történt: 2006-ban ebben a választókerületben az MSZP–SZDSZ még 46:43 arányban diadalmaskodott a Fidesz–KDNP fölött, 2008 nyarán viszont a Fidesz 58:27 arányban ütötte ki a szocialistákat. A voksolás világosan bebizonyította, hogy Budapest egyik stabil baloldali támogatottságú kerületében is teljes mértékben elfogyott a Gyurcsány Ferenc vezette kormány iránti bizalom.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.