Nincs már MDF-es tagja az ORTT-nek
Az Országos Rádió- és Televíziótestület (ORTT) már megkapta a parlament elnökének értesítését arról, hogy megszűnt a médiahatóság MDF által delegált tagjának megbízatása – közölte az ORTT sajtóirodája.

Akár nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az a tűzszerész, aki tavaly ősszel robbanószerkezetet helyezett el Újpesten az MSZP irodája elé – közölte Ács Tibor, a Budapesti Katonai Ügyészség sajtószóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatój
Mit csináltál ezzel a párttal, ezzel a szellemiséggel? – tette fel a kérdést Gémesi György Dávid Ibolyának pénteki nyílt levelében. Az MDF volt alelnöke szerint Bokros Lajos végigerőltetett jelölésével, miniszterelnöki javaslatával és egy lehetséges SZDSZ

Már az alkotmányt sem tiszteli a terézvárosi balliberális koalíció – írja közleményben a helyi KDNP. A kerületet vezető balliberális koalíció a képviselő-testület márciusi ülésén rendeletmódosítást tervez azért, hogy mélygarázs épülhessen, még ha ez a kör
Állami szociális bank létrehozását javasolja egyebek mellett az MSZP társadalompolitikai tagozata a párt kongresszusának írt pénteki nyílt levelében.
Az Északi összekötő vasúti híd elhúzódó felújítása miatt a mostani hétvégén és még hat alkalommal ismét a HÉV-vonalon közlekedik a vonat Budapest és Esztergom között Óbuda vasútállomás után. • Nem fog járni a v
A négy parlamenti frakció egyelőre nem tudott megállapodni arról, hogy hogyan osszák újra az MDF képviselőcsoportjának megszűnése után a bizottsági helyeket és a parlamenti tisztségeket – derült ki Szili Katalin házelnök tájékoztatójából pénteken.
A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője pénteken nem kommentálta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint egy Jászjákóhalmán történt elfogás összefüggésben áll a Tatárszentgyörgyön február 23-án virradóra történt kettős gyilkossággal.
Savval öntötték le az egyik kőbányai alpolgármester hivatali autóját – közölte Verbai Lajos, a X. kerület polgármestere pénteken.
Az MSZP hétvégi kongresszusának az a tétje, hogy a testület milyen felhatalmazást ad a válságkezelő program újabb fejezetéhez – mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője pénteken a köztelevízió reggeli műsorában. Hozzátette: a kormánynak tovább kell
Lapértesülés szerint tágra nyitja a szerkezeti reformok kérdését kongresszusi beszédében Gyurcsány Ferenc. A pártelnökség előzetes tájékoztatást kért a kormányfőtől arról, hogy mit mond majd a hétvégén megtartandó kongresszusnak.
Összesen 11 transzparenst vittek el a csütörtökön tartott előzetes ellenőrzésre a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) székházába a futballszurkolók. Ismert: egy tavaly novemberi rendőrségi döntés alapján csak olyan transzparenst vagy más szurkolói „segéd
Magyarország és Szlovákia felfüggeszti a tárgyalásokat a bős–nagymarosi vízerőmű ügyében 1997-ben hozott hágai nemzetközi bírósági ítélet végrehajtásáról szóló ideiglenes megállapodásról. Ebben állapodott meg a két ország kormányküldöttsége csütörtöki tal
Első fokon bűnösnek találta a Dombóvári Városi Bíróság Szabó Loránd szocialista polgármestert rágalmazás bűntettében, és pénzbírsággal sújtotta. A városvezető három nap gondolkodási időt kért, azonnal nem fellebbezett.
A panellakótelepeken élő tömegek helyzetét a világgazdasági válság hatásain túl mára ellehetetlenítették a kezelhetetlen és kifizethetetlen fűtési számlák. Ugyanakkor a lakótelepi épületek kényszerhelyzetükben nap mint nap növekvő számban készítenek elő l
Az Európai Unió már a válságkezelés utáni építésen dolgozik – szögezte le Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtökön Brüsszelben. Orbán szerint egyetértés van abban, hogy Európában bizalomhiány van, és amíg a bizalmat nem lehet helyreállítani, addig sikere
A Fidesz a jelenlegi feltételekkel és körülmények között nem támogatja a Zsolnay-gyár 49 százalékos tulajdonrészének eladását, illetve a menedzsmentjogok átadását. Az MSZP-s városvezetést ismét a kapkodás jellemzi, megint rossz és előnytelen üzletet akar
Demeter Ervin országgyűlési képviselő, a Fidesz egri választókerületi elnöke szerint a Heves megyei Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet ügyében beigazolódott, hogy a szocialisták fittyet hánytak a törvényekre, a betegekre, és csak a magánérdeket tartottá
A családi pótlék jogosultságának 18-ról 15 éves korra való leszállítása a halmozottan hátrányos helyzetű családokat sodorhatja kilátástalan helyzetbe, a kormány az elesetteket bünteti – közölte Béki Gabriella csütörtökön.
Erősen ittas apa próbálta összegyűjteni gyermekeit Pécsen. Az igyekezet nem vezetett eredményre, mert a férfi legurult egy kertvárosi lakóépület lépcsőjéről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Előre kitervelt emberölés miatt életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat az amerikai Vance Boelter.
Donald Trump szerint nagy hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból – az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
Schmidt Mária szerint bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor mindig bátor, mindig előbbre van és mindig igaza van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.