Nagy-Britannia sikeresen elkerülte a harmadik recessziót
Elkerülte az újabb, harmadik recessziót a brit gazdaság, amelynek teljesítménye 0,3 százalékkal nőtt az idei első negyedévben.
Elkerülte az újabb, harmadik recessziót a brit gazdaság, amelynek teljesítménye 0,3 százalékkal nőtt az idei első negyedévben.
Ebben az évben több mint 600 millió forintot fordított a strandnyitásokra a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
Magyarország teljesíteni tudja és teljesíteni fogja a vállalt dekarbonizációs célokat – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára.

Spanyolországban a munkanélküliség rekordszintű, 27 százalék fölötti volt az idei első negyedévben, ami az 1970-es évek közepe, a Franco-rezsim vége óta a legmagasabb.
Formálódnak a következő évtized uniós energiapolitikájának keretei: az Európai Unió környezetvédelmi és energiaügyi miniszterei a héten Dublinban tartottak informális ülést.
Fogyasztóvédelmi intézkedéscsomagot dolgozott ki a bankváltás elősegítésére a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
Az átlaghozam – elsősorban a további jegybanki kamatcsökkentésre vonatkozó várakozásokat tükrözve – újabb történelmi mélypontra, 4,02 százalékra süllyedt.
Busás haszonra tehettek szert azok, akiknek tudomásuk lehetett a forint elleni keddi spekulációról, amely rövid ideig sikeresen hullámvasútra ültette a hazai valuta árfolyamát.
A gyorsulási irányadó 0,21 százalékos növekedést mutat áprilisban az előző hónaphoz képest, amely több mint két éve a legjobb adat.
Évről évre több tízezer fiatal vállal munkát nyáron vagy felsőfokú tanulmányának időszaka alatt – a diákmunkával szerzett összegek bevallásának egyik legegyszerűbb módszere a söralátétnek becézett irat kitöltése.
Az Új Széchenyi Terv keretében 300 millió forintot nyert Gyöngyös önkormányzata az ország legmagasabban fekvő tavának revitalizációjára.
Tavaly több mint 500 milliárd rubelt (körülbelül 4124 milliárd forint) mentettek át az orosz vállalatok offshore cégekbe – közölte az orosz számvevőszék szerdán.
Svájc május elsejétől egy évig csak korlátozott számban ad ki munkavállalási engedélyt az európai uniós tagállamokból érkezőknek – jelentette be szerdán a kormány.
A magyar háztartások fogyasztási kiadásai havonta fejenként 65 790 forintra rúgtak tavaly, ez a 2011. évinél 2,1 százalékkal alacsonyabb.
A nemzetközi Lányok az informatikában program keretében rendezett nyílt nappal igyekszik kedvet csinálni az infokommunikációs szakmákhoz a Cisco.
Az Új Széchenyi Terv keretében, döntően európai uniós pénzből, 426 millió forint értékű fejlesztés történt a térség közösségi közlekedési infrastruktúrájában.
Hosszú távon is stabil minőségű, adalékmentes liszt gyártási technológiáján dolgozik a Sikér Malomipari Zrt.
Elhelyezték szerdán a Semmelweis Egyetem központi betegellátó épületének alapkövét a VIII. kerületben.
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar termőföldet megvédje a spekulánsokkal és a külföldi tőkével szemben.
Megkezdődtek a munkálatok a nyíregyháza-nyírszőlősi Ér-patak feletti, új híd építésénél szerdán – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az adóhivatal idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az személyi jövedelemadó-bevallási tervezetet.
Figyelembe kellene venni a gyermeknevelés költségeit is az öregségi ellátásnál.
Figyelembe kellene venni a gyermeknevelés költségeit is az öregségi ellátásnál.
Az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságához is eljutott a ferihegyi földi kiszolgálók kartellügye.
A napokban véget érő fűtési idény alatt rekordalacsony szintre csökkent a gázkészlet. Mindössze egynapnyi fűtőanyag maradt.
Mostani elemzésünkben azt vizsgáljuk, vajon megérte-e a temérdek közpénzt a sportra költeni.
Kampányhajrá egy 700 millió forintos állami támogatásból felújított sportlétesítménnyel.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
Végleg nevetségessé vált a Tisza Párt elnöke.
A támadásra Orbán Balázs és Hölvényi György is reagált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.