
Van, aki szedánként, van, aki ferdehátúként, van, aki szabadidő-autóként hivatkozik a Volvo ES90-esre, és ezzel elégedett is a gyár, hiszen saját állítása szerint ezen járműkategóriák legjobb tulajdonságait gyúrták össze egy teljesen új autóba, amit nehezen lehet beskatulyázni. A lényeg, hogy az utas jól érezze magát, legyen szó a sofőrről, vagy a korábbinál 8-szor nagyobb számítási teljesítménnyel dolgozó fedélzeti elektronika szolgáltatásait élvező utasokról.

A lehető legtöbb helyet adják az akkumulátornak, így 3,1 méteres a tengelytávolság, amiből az is következik, hogy mind az első, mind a második sorban kényelmesen el lehet férni. A karosszéria 5000 mm hosszú, 1942 mm széles és 1549 mm magas. Alapfelszerelés a fejteret maximalizáló üvegtető, amely UV-szűrő bevonatot kap, feláras az elektrokromatikus változat, ahol opálosra lehet kapcsolni az üveget, ha árnyékra vágynak az utasok. A ferdehátú kialakítás nem csak aerodinamikai szempontból előnyös, de nagy méretű hátsó ajtót tudtak megvalósítani, igaz, a csomagtérnek már alig jutott hely. A hátsó ülések mögött 446 literes a csomagtér, ami a támladöntést követően 1256 literre bővül, a kocsi orrában lévő 22 literes tároló a töltőkábel(ek) számára ideális.

A Volvo eddigi legcsendesebb utasterét lehet átélni az ES90-esben, ezért nagyobb hangsúlyt helyeztek a hifire, amelyből 3 félét kínálnak. A csúcsot jelentő Bowers & Wilkins hifi 25 hangszórót kap – a fejtámlák és a tetőkárpit is rejt néhányat –, amely a térhangzás mellett például a londoni Abbey Road Studios pontos hangzását is fel tudja idézni. Ez is annak köszönhető, hogy a márka legújabb fedélzeti elektronikája (Qualcomm Snapdragon) a korábbinál 8-szor nagyobb számítási kapacitással rendelkezik. A használó beépített Google-alkalmazásokat kap, az 5G-kommunikációra képes rendszer 9 colos műszeregységen, 14,5 colos központi érintőképernyőn és fel-a-fejjel kijelzőn át kommunikál. A nagy képernyőn megjelenő körkamera-kép segítségével könnyen lehet irányítani a parkolósegédet, amely nagyon szűk helyre is be tudja manőverezni az ES90-est.

Természetesen az SPA2 műszaki alapra épülő autónak távoli frissítéssel lehet naprakészen tartani a fedélzeti rendszereit, beleértve a vezetőtámogató rendszert és a hajtás-vezérlést is. Itt debütál a Volvo 800 voltos nagyfeszültségű rendszere, ami minden korábbinál gyorsabb töltést tesz lehetővé, 350 kW-os töltőoszlopon például 10 perc alatt 300 km-nyi energiát lehet vételezni. A hatótávolság változattól függően eléri a 700 km-t, amiben nagy szerepe van a jó légellenállásnak (Cw 0,25). A Volvo ES90 vezetőtámogató rendszere 5 radart, 7 kamerát, 12 ultrahangos érzékelőt és a tető peremére szerelt Lidar lézeres letapogatót használ, ezek segítségével az emberi szemnél többet lát az elektronika – például a köd se akadály –, új a vezetőt figyelő segéd, ami azt is nézi, hogy tényleg az útra koncentrál-e a sofőr.

A Volvo ES90 már rendelhető Magyarországon is, az indulóár 29 900 000 Ft. Alapesetben a hátsó tengelyre kerül egy 333 LE/480 Nm teljesítményű hajtómotor, amivel 6,9 másodperces 0-100 km/óra sprint realizálható, a 92 kWh kapacitású akkumulátorral a hatótávolság 650 km. A 2 hajtómotoros összkerékhajtásnál (2 110 000 Ft) már 449 LE/670 Nm a rendszerteljesítmény, itt 5,5 másodperc a 0-100 km/óra gyorsulás és a 106 kWh-s akkumulátorral már 700 km a szabványos hatótáv. A csúcsot jelentő Performance összkerékhajtásnál (4 380 000 Ft) 680 LE/870 Nm a rendszerteljesítmény, amivel 4,0 másodperces sprintre képes a szabadidő-kupé-szedán, a hatótávolság itt is 700 km. Az összes változaton alapfelszerelés a légrugózás, illetve a vételárban 3 évnyi kötelező szerviz is benne van.