De akkor homofób lett volna Szent Pál? Ha az lett volna, még indokolatlanabb lenne az ő szeretethimnuszát a „love is love” jegyében idézgetni – ilyesmiről azonban szó nincs. Hogy keresztényeket üldözött, azt feljegyezte a történetírás, de hogy akár csak egy homoszexuálisnak is ártott volna valaha, annak nincs semmi nyoma.

Egy katolikus elitiskolában végzett jogásznak nyilván nem kell magyaráznom, de azért ismételjük át: ami a szeretetet és a szerelmet illeti, a görög nyelv bölcsen megkülönbözteti egymástól az erósz, a filia és az agapé fogalmakat. Az erósz jelenti az érzéki, testi szerelmet, a szenvedélyt (a Playboy-fotót); a filia az igaz barátságot, a szellemi-lelki közösséget; az agapé pedig az önzetlen, feltétel nélküli isteni szeretetet, amely tudatos döntés is: hogy bármilyen vagy is, kész vagyok áldozatot hozni érted.

Mármost Pál görög nyelven írt leveleiben mit látunk? Hogy a szeretethimnuszban következetesen az agapé szót használja (lásd a miniszterelnök által idézett mondat eredetijét: „νυνὶ δὲ μένει πίστις, ἐλπίς, ἀγάπη, τὰ τρία ταῦτα· μείζων δὲ τούτων ἡ ἀγάπη”). Miközben részletezi is, hogy miféle szeretetről van szó: olyanról, amely türelmes, nem keresi a magáét, a rosszat föl nem rója, s amely mindent eltűr, mindent elvisel.

Az kétségkívül igaz, hogy agapéval szeretni Magyarországon és a világ minden létező pontján mindenkinek szabad joga (a kereszténynek még ráadásul hivatása is) – ennyiben akár örülhetünk is, hogy a kormányfő kifejezetten erre a típusú szeretetre futtatja ki bejegyzését. Csakhogy ennek az egómentes szeretetnek a gyakorlása ott kezdődik, hogy nem a saját fotómmal, azaz egy monstre ÉN-nel illusztrálom, és ott folytatódik, hogy nem magamnak követelek további jogokat, hanem azt nézem, hogyan segíthetnék a lehető legjobban ott, ahol pont rám van szükség.

A KSH adatai szerint 2025-ben 7507 kiskorú élt gyermekotthonokban, 15 ezer pedig nevelőszülőknél; eközben mindösszesen 2416 gyermek volt örökbe fogadható. Amikor előkerül az az eleve hamis dilemma, hogy mi jobb a gyereknek: ha szörnyű gyermekotthonban sínylődik, vagy ha egy varázslatos homoszexuális párnál talál békés, szerető otthonra, akkor ez az „érv” valójában a gyermekotthonban lévők túlnyomó részét pont figyelmen kívül hagyja – azokat, akik különféle okokból nem adhatók örökbe, senkinek. Nem az volna-e az agapé legigazibb megnyilvánulása, ha az érintettek annak követelése helyett, hogy az örökbe fogadhatók közül ők vihessenek haza egyet vagy kettőt, inkább az örökbe nem fogadhatókat támogatnák-segítenék a legkülönbözőbb módokon, akár tucatjával? Akadályoztatva van-e bárki is a szexuális irányultsága miatt például abban, hogy a 18. életévüket betöltött és ezért a gyermekotthonból kikerülő fiatalok hóna alá nyúljon odafigyeléssel, támogatott lakhatással, munkalehetőséggel, korrepetálással vagy amivel épp jónak látja?

De hogy ne csak homofóbnak, hanem heterofóbnak is minősülhessek: vonatkozik ez mutatis mutandis a heteroszexuálisokra is. Ha a dolgokat az önzetlen agapé irányából nézzük, vajon az-e az üdvösebb, ha a pár vagy az egyedülálló nő bioetikailag és alapjogilag megkérdőjelezhető (külföldi) utakra lép azért, hogy félig saját gyermeke legyen – vagy pedig az, ha saját gyermek híján a már a világon lévő vagy megfogant rászorulóknak próbál létfontosságú támasza lenni? A szeretet „nem keresi a magáét”, a szeretet „mindent elvisel” – kemény szavak ezek, elismerem, de ne idézgessen és ne lájkolgasson Szent Pált az, aki a szép szavak zengő érce és pengő cimbalma mögött nem hajlandó észrevenni az áldozatkész agapé valódi lényegét.

Különös tekintettel arra, hogy a szintén görögül íródott János-evangélium ugyanezen agapé szóval idézi Jézus Krisztus szavait: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért”.

A miniszterelnök úr által idézett mondathoz képest alig néhány bekezdéssel feljebb ráadásul Szent Pál arról ír, mennyire fontos a testnek minden egyes tagja, és mennyire elengedhetetlen, hogy mindegyik a maga feladatát töltse be. A szem legyen szem, mert ha a szem is fül lenne, akkor az a test hiányt szenvedne. Ehhez képest mit látunk? Annak ürügyén, hogy bizonyos gyerekek örökbefogadására csak a homoszexuálisok lennének nyitottak (ami nem igaz), szabaddá teszik számukra a családalapítást – amely aztán (pláne a leszbikusok esetében) többségében pont nem ismeretlen intézeti gyermekek örökbefogadásával valósul meg, hanem például donorsejttel, „társszülőséggel”, horribile dictu béranya segítségével. Azaz: a „testnek” olyan tagjai, akik eredendően nem utódnemzésre alkalmasak, hanem számos más fontos funkció betöltésére, etikailag problematikus módon mégis családot alapítanak. Szorgalmazná ezt vajon Szent Pál?

Pláne, mivel „a szerelem mint alapjog” felvetés nyilvánvalóan nem azt akarja jelenteni, hogy miként „a lakhatás mint alapjog” jegyében az Utcáról Lakásba Egyesület fedelet keres emberek feje fölé, úgy valami filantróp szervezet összeboronálná egymással a rászoruló magányosokat.

Hanem valójában ezzel a mondattal a homoszexuális párok általi örökbefogadásról már rá is fordultunk a polgári „házasság” fogalmának kiterjesztésére, amelynek keretében egy meglévő terminust (amely egy férfi és egy nő egész életre szóló életközösségét jelöli) gumifogalomként kezdenének használni, megnyitva azt az azonos neműek előtt is (hogy aztán a poliamorok kezdjék követelni szerelmük ilyenforma elismerését). Csakhogy: ha a különféle identitásokat aprólékosan meg lehet különböztetni egymástól az LMBTIQA+ és egyéb betűkkel, akkor mi akadálya van annak, hogy a H mint házasság mellé kitaláljanak valami tetszőleges szót a nem egy férfi és egy nő életközösségét magában foglaló helyzetekre?

Már csak azért is, mert épp tömegek háborognak amiatt, hogy az egészségügyi miniszter egyeztetett az egyházakkal szívhang-ügyben. „El a vallással a politikától!”, „Ki a keresztény szóhasználattal a szekuláris államból!” – zúg a kórus. Ha ez az abszolút többség önsorsrontó kívánsága, akkor engedjünk meg nekik egy demó verziót: kezdjük azzal, hogy szekuláris LMBTQ-követelésekkel összefüggésben senki szájára nem veszi a „házasság”, „házasságkötés” és hasonló, rémisztően egyházias kifejezéseket, továbbá kormánytagok semmiféle politikai célból nem rángatnak elő jobb sorsra érdemes bibliai idézeteket.