– Új megvilágításba helyezheti a Trianon Kutatóintézet munkássága mindazt, amit az ország széteséséről tudunk. Önök főleg a tragédia előzményeit, annak belső okait vizsgálják – vetettük fel Raffay Ernő történésznek és Szidiropulosz Archimédesz történész, szociológusnak, a Trianon intézet kutatóinak, akiket legfrissebb kutatási eredményeikről kérdeztünk.
Raffay Ernő: – Az ország felbomlásának okait nemcsak külső és belső okokra bontom fel, de a külső okokon belül megkülönböztetem a kis- és nagyhatalmi érdekeket. 1867-ben megalakul az Osztrák-Magyar Monarchia, 1871-től ’79-ig közös külügyminisztere Andrássy Gyula gróf. A nagyhatalmak a berlini konferenciáig diplomáciai síkon hozták meg a döntéseket. 1879-ben viszont éppen Andrássy javaslatára megindul az európai nagyhatalmak két nagy katonai-politikai rendszerbe való szerveződése. Andrássy ugyanis azt javasolja ebben az évben, hogy – főleg az orosz katonai veszély miatt – kössön katonai egyezményt a monarchia és Németország. Az események fölgyorsulnak: miután e kettőshöz csatlakozik az Olasz Királyság 1882-ben, egy évvel később Románia is először e tömb mellett kötelezi el magát egy titkos megállapodással. Az osztrák–magyar–román egyezményt utoljára 1913-ban hosszabbítják meg; ekkorra viszont Romániában olyan magyarellenes a politikai közhangulat, hogy a király a parlament elé sem engedi terjeszteni ratifikáció céljából ezt az egyezményt. Mindezekre reagálásképpen az 1890-es években megkötik a francia–orosz egyezményt, melynek keretében a liberális Francia Köztársaság kerül szövetségbe a cári Oroszországgal; olyannyira, hogy az orosz katonai fejlesztéseket francia nagybankok finanszírozzák. Trianon előtt 30 évvel vagyunk. 1908-ban Anglia is csatlakozik az Entente Cordiale-hoz. Mindez a folyamat tehát a közös osztrák–magyar külügyminiszter javaslatával kezdődik. Azon nagyhatalmak és politikai elitek számára, melyek szemben állnak Németországgal, Magyarország Berlin legszorosabb szövetségeseként szerepel. Hazánk sorsa eldőlni látszik: belekerül a francia–orosz–brit ellenségkép kellős közepébe.
– Nem csak ellenségeskedésről van szó…
Raffay Ernő: – Már a századfordulótól megindul az addigi világtörténelem legnagyobb fegyverkezési versenye. A Skoda-gyár, Európa egyik legnagyobb ágyúgyára, a csepeli Weiss Manfréd Művek is különféle hadianyagokat gyárt.
– Hogy néz ki szomszédságunk ebben az időszakban?
Raffay Ernő: – A kishatalmi érdekcsoport is megjelenik. Szerbiában 1903-ban összeesküvő szerb katonai csoport megöli Obrenovic Sándort, s hatalomra kerül a gátlástalan, oroszbarát új király, Karagyorgyevics Péter. A szerb politika többrendbeli orosz támogatás után, az 1908-as boszniai annexiót követően kijelenti, hogy egyesíteni akarja a délszláv népeket, így a bolgárokat is. A szerb királyság, mivel egyesítési terveiben számol a magyar területen élő több százezer szerbbel és a monarchia szlovénjeivel is, évtizedekkel a háború előtt ellenséggé válik. A román vezető értelmiség szándékai is nyilvánvalóak: Erdély kell nekik, ez már a balkáni háborúk alatt egyértelmű. A csehek, akik mindeközben óriási gazdasági hatalomra tesznek szert, azt mondják, hogy minden szlovák őhozzájuk tartozik: Beneš szerint ők csak a csehek egy néptörzse. Elitjük titokban kapcsolatba lép a románokkal, a szlovákokkal és a szerbekkel.
– Mi, magyarok vajon csináltunk-e olyat, amivel hozzájárultunk az ország legyengítéséhez?
Raffay Ernő: – Három olyan okot sorolok, amelyekben a korabeli magyar elit vagy annak részei felelősek a későbbi történésekért: a liberalizmust, a parlamenti obstrukciót és a nemzetiségi politikát. Ez utóbbiban eleink a „tyúkszemre hágás politikáját” alkalmazták. Ez azt jelenti, hogy például be akarták vezetni a magyar oktatást a nemzetiségi iskolákban vagy megnyirbálni némiképp egyházaik jogait. A tyúkszemükre hágtak a kisebbségeknek, el nem magyarosították őket, de azok ordítottak olyat, hogy az Párizsban, sőt Washingtonban hallatszott. Björnstjerne Björnson, a kor egyik nagy hatású újságírója, Nobel-díjas író egy párizsi lapban azt írta: a szép magyar parlamentben lelökik a lépcsőn a szlovák képviselőket. Ez persze nem volt igaz, de a kor valamennyi jelentősebb lapja átvette a cikket. Propaganda-hadjáratok kezdődtek Magyarország ellen.
Szidiropulosz Archimédesz: – A magukat haladóknak tekintő képviselők felháborodva mondják a parlamentben, hogy vannak még települések az országban, melyeket még nem magyarosítottak. Kovácsi Kálmán baloldali képviselő szerint gyorsabb tempóban kellene a községek magyarosításában haladni. „Valóságos szégyene a magyarságnak…, hogy Budapest közvetlen közelében vannak községek, százados múlttal bíró községek, amelyek még mindig idegen ajkúak.” Gyakorlatilag az egész képviselőház ebben a kérdésben azonos alapon állt.
Raffay Ernő: – Mindeközben ezalatt az ötven-egynéhány év alatt 300 magyar falu veszíti el magyar nemzetiségét, főleg elrománosodnak; „jó” példa számos partiumi és mezőségi falu sorsa. Közben az antantországokban hazánkat a népek börtöneként emlegetik, ami természetesen hazugság.
– Mi a liberalizmus szerepe a Trianonhoz vezető úton?
Raffay Ernő: – 1867-től zömmel liberális kormányai voltak Magyarországnak. Szekfű kifejezésével élve a magyarországi liberalizmus nagyon nemes és szép eszmeiség volt. Kossuthék még a különböző szabadságjogokat akarják megvalósítani. Csakhogy az első szabadságharcos nemzedéket 1849-ben „lefejezik”. A második nemzedék, Deák és Eötvös 1867 és 1890 között megteremtik a független Magyarországot, mely kizárólag a kül- és katonapolitika területein nem szuverén, ezek ugyanis közös ügyek. Magyarország egy nagyhatalom része. A parlament meghozza a demokratikus szabadságjogokról szóló törvényeket, a 70-es évekre hazánk gyakorlatilag liberális demokrácia ugyanazokkal a szabadságjogokkal, mint amelyet a brit vagy a belga polgárok élveznek. S jön a harmadik liberális nemzedék 1890 és 1914 között. Ekkor torzulásokat szenved a hazai liberalizmus; a hatalom és a pénzorientáltság korszaka ez. Összefonódik a liberális eszmevilág és a pénz. A liberalizmus és a kapitalizmus mellett a hazai zsidóság a harmadik tényező. A tőkés fejlődéshez kellenek a szabadságjogok; minél nagyobb a szabadság, a pénz annál jobban tud érvényesülni. Szükség volt a feudalizmus után a polgári szabadságjogokra. A torzulás akkor kezdődik, mikor a liberális eszmevilág kiürül, és sivár materializmussá alakul át. A hazai zsidóság négy csoportra oszlik: az első csoportba sorolnám a magyar állameszményt elfogadókat; ilyenek például Sík Sándor római katolikus költő vagy Tisza István Munkapártjában Farkas Pál képviselő, aki igen jó magyar ember, hozzászólásaiból kitűnik, hogy példátlanul jól látja a helyzetet. A második csoport a nagytőkéseké. A magyar történelem úgy alakul, hogy a kapitalizmust, s ez örök érdeme a magyarországi zsidóságnak, tehetséges, a pénz természetéhez értő üzletemberek működtetik, mint a Weiss Manfréd vagy a Goldberger família. A magyar nagytőkés osztály körülbelül 70 százaléka izraelita eredetű. Ezalatt viszont Franciaországban francia, Poroszországban német tőkésosztályról beszélhetünk. A hazai osztály a magyarsághoz asszimilálódó, vagy éppen nem asszimilálódó személyekből áll, itt már eltér a hazai fejlődés a többi európai államétól. A harmadik csoport jelenti az igazi torzulást, ez a Jászi Oszkár nevével fémjelzett, szélsőségesen liberális, úgynevezett polgári radikálisok csoportja. Jászi először a Martinovits, majd a Demokrácia nevű szabadkőműves páholy nagymestere. Jászi csoportja a Galilei Körben és a mintegy 500 példányszámú Nyugat, illetve a Világ című lapban nyilvánul meg. A magyar történelmi állam ellen lépnek föl. Jászi arról cikkezik, hogy hazánk a népek börtöne, egy félfeudális ország. Irodalmár holdudvara, így Ady is részt vesz a Tisza István elleni támadásokban, amikor az miniszterelnök lesz. Tiszát támadják, aki az élet minden színterén fellépett a magyar állam megmentése érdekében. S végül itt a negyedik csoport, a szociáldemokratáké.
– De hát szocdemek a korabeli Európa valamennyi országában vannak.
Raffay Ernő: – Ez valóban így van, csakhogy e csoport radikálisai lesznek 1919-ben a Kommunisták Magyarországi Pártja tagjai. Károlyi ugyanaznap alakít kormányt 1918. október 31-én, amikor meggyilkolják Tiszát. Kormánya három pártból áll: az egyik az általa vezetett Függetlenségi és ’48-as párt, a második a Jászi Oszkár vezette polgári radikális, a harmadik a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. De a harmadik nemzedék színrelépésének történetét folytatva: 1896-ban indul meg a magyar hagyományok, a történelmi egyházak elleni támadás. Az országgyűlésben ekkor hozza meg a parlament az egyházpolitikai törvényeket. A cél, hogy csökkentsék a történelmi egyházak hatását a társadalomra. Támadás indul történelmi hagyományaink ellen is: Jásziék nem akarják, hogy vallásoktatás legyen az elemi népiskolában, ők már ekkor a manapság világnézetileg semlegesnek nevezett, olyan képzeletbeli iskola rögeszméjét erőltetik, melyben nincs vallásoktatás. E korszakban román bankok vásárolják fel ezerhold-számra a magyar parasztok földjeit, és adják „felparcellázva” a románok kezére, hogy erős román paraszti középosztályt hozzanak létre Erdélyben. S a pesti zsidó bankok is ugyanezeket a parcellázásokat hajtják végre, románoknak adják el a magyarok földjeit. Ha a külső, nagyhatalmi érdekcsoport érdekeit és a körülöttünk élő három nép, két kormány magyarellenes érdekeit összeadjuk, már ez vészhelyzetet jelent. Ha ehhez hozzávesszük a belső okokat: a nemzetiségi ellentéteket, a Magyarország elleni propaganda-hadjáratot, a földek fölparcellázását, a magyar gazdasági erő megszüntetését, a nemzeti hagyományok megszüntetését, akkor kimondhatjuk: amikor elröpülnek Gavrilo Princip pisztolygolyói, Magyarország végveszélybe kerül. Ekkor két ember van Európában, aki nem akar háborút: Tisza István és Sir Edward Grey. Tisza, amikor rájön, hogy nincs mit tennie, arra jut, hogy mindenáron meg kell nyerni a háborút, mert vége az országnak.
– Mi volt a kiút?
Szidiropulosz Archimédesz: – Tisza István már az obstrukciós harcok során, 1904-ben fellép a parlamenti erőszak ellen, hogy véget vessen a szégyenletes állapotoknak, hogy a parlament normális körülmények között működhessen. Igaz, hogy ezt csak erőszakkal, az érvényben lévő házszabályok megsértésével tudta keresztülvinni, és ezt ő maga is elismerte, amikor kifejtette, hogy november 18-án erőszakosan viszi át a parlamenten a házszabályreformot. Megsérti a házszabályt, de célja, hogy Magyarország megálljon a lejtőn, melynek 1920 a vége. A képviselőházban nagy hatású beszédet mond arról, hogy tragédiába torkollik az ország sorsa, ha ezt a hazárdjátékot folytatja az ellenzék. És ez egészen 1912-ig tart. Ekkor, június 4-én számolja fel Tisza István véglegesen az obstrukciót, amelyről Herczeg Ferenc – aki maga is parlamenti képviselő volt ebben az időszakban – A gótikus ház című memoárjában azt írja, hogy az első világháború előtti magyar törvényhozás 16 éve (1896-1912) ásta meg Magyarország sírját.
Raffay Ernő: – Az egyik leghevesebb obstrukciós vita a véderőtörvény és a vezényleti nyelv körül zajlott. A legfőbb tét a hadsereg ütőképessége volt. Egy évig tárgyalja ezt a létfontosságú jogszabályt a törvényhozás 1911–12-ben, közben a német, az olasz, a francia, a szerb és a román haderőt a leggyorsabban és a legütőképesebben tökéletesítik. Magyarországon nincs ebben az időszakban ágyúgyár. Az 1913. évi minisztertanácsi jegyzőkönyvben olvasom, hogy a kereskedelmi miniszter előterjeszti: legyen magyar ágyúgyár. Eldöntik, hogy a Skoda ágyúkat fogják gyártani. E jegyzőkönyvből is kiderül: míg egy francia vagy német, orosz ütegnél egy tüzérütegben 6, addig a mieinkben 4 ágyú van. Őrült tűzerőtöbbletet jelent ez az ellenség részéről. A királyi honvédségnek még mindig csak gyalogság és lovasság haderőnemei vannak, ezt csak 1912-ben kezdik fejleszteni.
– A korszaknak eszerint még számos összefüggését nem ismerjük. Mióta foglalkoznak intézményszerűen e kérdéssel?
– Szidiropulosz Archimédesz: A Trianon Kutatóintézet hivatalos bejegyzése 2007 augusztusában történt. Két irányban indultunk el az első évben: egyrészt konferenciákat szervezünk, másrészt könyvkiadással foglalkozunk. Első kötetünk után (Trianon átírta Európát, Kairosz 2007) A Trianon tegnap és ma című konferenciakiadvány terveink szerint karácsony előtt jelenik meg. Idén a tudományos kutatásokat is elkezdjük a trianoni békeszerződéssel kapcsolatban. Az a szándékunk, hogy megismertessük a magyar társadalmat (középiskolásokat, egyetemistákat s a szélesebb olvasóközönséget) 20. századi történelmünk egyik legfontosabb, legnagyobb hatású eseményének forrásaival, dokumentumaival. Hozzá szeretnénk segíteni a magyar társadalmat a reális történelmi önismerethez, ahhoz, hogy a sokat emlegetett trianoni békeszerződés történetét és máig tartó következményeit az úgynevezett primer források révén ismerjék meg. Az Európa fővárosainak levéltáraiban található forrásokat 1848-tól 1947-ig tanulmányozzuk, s a nyelveket jól ismerő szakemberek kutatják majd a külföldi levéltárakat.
– Milyen forrásokra számíthatnak munkájuk közben?
Szidiropulosz Archimédesz: – A rendelkezésre álló keret igen szűkös. Első kötetünk kiadását néhány önkormányzat támogatta: Óbuda-Békásmegyer, Újpest, Keszthely, Bonyhád. A továbbiakban elsősorban a III. kerületi önkormányzattól kapunk komolyabb támogatást, Bús Balázs polgármester felismerte törekvéseink jelentőségét. Rajta kívül még Tata város önkormányzata is segítséget nyújt intézetünknek. Míg a Habsburg Intézetnek évente nagyobb összegek állnak rendelkezésére költségvetési pénzből, mi ilyen támogatást nem kapunk, és EU-s pályázatot sem nyerhetünk, mert nincs olyan pályázat, amely ezt a tevékenységet finanszírozná. Erre már százezreket költöttünk magunk is, eredménytelenül. Bejelentkeztünk politikusokhoz, de csak visszautasításban volt részünk.
– S végül egy személyes kérdés Raffay Ernőnek: a rendszerváltás időszakának emblematikus figurájaként ismertük, mivel foglalkozott az elmúlt időszakban? Kevesebbet hallani Önről…
Raffay Ernő: – A politika az embert kikészíti, különösen aki a golyófogók közé tartozik. Ez nem csak szókép, azok a golyók tényleg repülnek. Kellett pár év, amíg regenerálódtam. Az utóbbi négy évben levéltárba járok, s a következő egy-két évben 600 oldal körüli monográfiáim jelennek meg. Ezekben Tisza István és a román–magyar kapcsolatok, illetve az 1916. évi erdélyi román katonai betörés kapnak szerepet.
