Az ország lelke a mélyben újra épül

A gyógyítás mellett még a fővárosban ránk boruló stressz elől is meg kell védeni a betegeket – így határozza meg feladatát Csókay András, a Szent János Kórház idegsebészeti osztályának vezető főorvosa, aki találmányával a súlyos agysérültek túlélési esélyeit növeli. A karácsony alkalmával arról beszél, miként ad támaszt neki a hit, s hogy kiutat, ébredést jelenthet Krisztus az ország számára.

– Ön eddig két korszakalkotó találmánnyal, az éralagútrendszerrel és a robotkéz-technika bevezetésével robbant be a köztudatba – az orvosi egyetemen kívül mérnöki előélete is volt. Kap támogatást, biztosítanak hátteret a további kutatásokhoz?

– A korszakalkotó szóval mindig vigyázni kell. A léleképítés az, hogy valakinek a lelki falába berakunk egy téglát. Aztán tovább megyek, nem kell várni. Nem valószínű, hogy én fogom teljesen jobbá tenni azt az embert. De egyszer valamikor csak felépül az a fal. A tudomány fala is ilyen. Az ember mindig berak egy-egy téglát, s azzal előrelépést hoz; esetemben ilyen a koponyasérülések kezelése, vagy a mikroidegsebészeti beavatkozások. Mindenkit most sem tudunk megmenteni. Egy kis előrelépés – ilyenek az én találmányaim. Az elsőt még 1998-ban kifejlesztettem, és teljesen egybevágott visszafordulásomhoz a gyermekkor hite felé. A kettő teljesen egybeesett – ez is egy tégla a koponyasérültek kezelésében. A második 2005-ben szintén már felnőtt, hitbéli megújuláshoz kötődik. Most pedig nemrég sikerült egy nagyon szép beavatkozás egy 12 éves gyereknél, akit elütöttek a MOM parknál, és továbbhajtott a vezető. Ezt a gyereket a halál torkából ráncigáltuk vissza a módszerrel. Jók az ilyen bizonyosságok, hogy amit a jó Isten segítségével kitaláltam, megállja a helyét és új utakat nyit meg. Mégpedig azt, hogy a gyerek koponyasérülteket még körültekintőbben kell kezelni, akármennyire is nehéz a dolgunk. A gyereknél ugyanis minden még gyorsabban zajlik. Ahogy egy pillanat alatt kisgyermekünknek 40 fokos láza lesz, úgy jön az agyduzzadás egy trauma esetén. Szinte a műtőig nem érünk el, már fellép ez a jelenség. Iszonyú gyorsnak kell lenni. Tehát ez nagy odafigyelést igényel, ebben talán tudjuk hozni a nemzetközi szintet.

A kutatási támogatás közkórházban ritka. A nemzetközi figyelem ennek ellenére megvan, előadásokon megkeresnek. Magyarországon ma oly mértékben rossz a humán- és a gazdaságihelyzet-erőforrás, hogy az úgynevezett nem kötelező, de lehetségesen életmentő beavatkozások, melyek nagy összeszedettséggel és fáradsággal járnak, sajnos nagyon sokszor elmaradnak. Nincs rá ember és finanszírozás. Nincs intenzív ágy, nincs utána rehabilitációs hálózat. Nincs kómacenter sem, ami kéne ahhoz, hogy végigvigyük a gyógyulási folyamatot. Az egy dolog, hogy az ember megcsinál egy sikeres beavatkozást, de hiányzik például a mindent eldöntő ápolás a nővérhiány miatt. Borzasztó helyzet van, de csináljuk szívből-lélekből.

– Katasztrófamedicinaként beszélt erről…

– Ez valóban a fővárosi katasztrófamedicina, amikor a legsúlyosabb és a legkönnyebb eseteket képtelenség rendesen ellátni. Így lehet a körülményekhez képest több embert megmenteni, csakhogy ez a lemaradás a fejlett országokhoz képest 2008-ban, még ha Európa fejletlenebb részén is vagyunk, csalódással tölti el az embert. Sőt sokszor úgy érzem, belehülyültem és kiégetté váltam.

– Mi a kiút ebből?

– Erre is az a segítség, amit az erdélyi ember mond, hogy „Jézus megszületett”. Ha nem adhatnám át a Betlehemben megszületett kisgyermeknek naponta a terheimet, amit a betegek iszonyatos, értelmetlen szenvedése okoz, diliházban lennék vagy meghaltam volna rég infarktusban. De mindennap tudatosan imádságban, lelkiismeret-vizsgálatban átadom annak a betlehemi megszületett gyermeknek, Jézus Krisztusnak a szörnyűséges lelki terheimet. Eljut az ember oda, hogy „Uram, a kevés képességemmel, lehetőségemmel megpróbáltam odatenni, amit lehetett”. Ez a szabadság adta boldogság alapja. Nem lehet az, hogy a körülményeim definiálják a boldogságomat és a szabadságomat, örömömet. Így tudunk lelkeket hozni, mert örömtelen térítőkkel, lebiggyesztett szájjal nem lehet elgondolkodtatni. Boulad atya azt mondja: „kezdd el”, Teréz anya pedig folytatja: „Ne várjatok vezetőkre, tegyétek meg magatok, ember az embernek”. Ha csak állandóan várunk az általam nagyon tisztelt jobboldali, keresztény szemléletű politikusokra, vagy akár az igazi baloldali vagy nemzeti liberális eszmerendszert képviselő politikusok győzelmére, késő lesz. Nem fogják tudni a helyzetet megoldani. Le kell folytatni már most, nap mint nap a békeszerző párbeszédek millióit, főleg a munkahelyen, mert ott vagyunk együtt, a családban is nyilván, a vonatkupéban a vendéglőben. Föl kell vállalni ezeket a beszélgetéseket. Optimista vagyok, mert úgy látom, hogy az ország lelke a mélyben épül, megpendült. Hiába tagadja ezt le a média. Ez megnyilvánulhat politikai választáson, a kulturális életben, tudományban és így tovább. Majd akkor mindenki felismeri: érdemes volt a lelkeket építeni, nem feladni. Mindnyájan apostolok vagyunk, mindnyájunknak kell a megtévesztett, hiszékeny magyar emberek tömegeinek a lelkét építeni, mert különben nem lesz változás. Megváltottak vagyunk, mert Krisztus 2008 évvel ezelőtt megszületett. Ez az örök karácsonyi ajándék a Jó Istentől.