Javult Békéscsaba gazdálkodása

Javult a békéscsabai önkormányzat fizetőképessége az elmúlt három évben – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főigazgató-helyettese pénteken sajtótájékoztatón, Békéscsabán.

MNO
2009. 12. 18. 13:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sepsey Tamás az ellenőrzésekről szólva azt emelte ki, hogy az önkormányzat számára kockázatot jelent a devizában történt négymilliárd forintos kötvényjegyzés, ám azt is hozzátette: ha megtérülő befektetésekre hasznosítják a pénzt, akkor csökkenthető a kockázat.

A helyettes vezető közölte: a vizsgált időszakban a város költségvetéseinek tervezésekor folyamatosan hiánnyal számoltak, ám az időközben realizálódott pénzügyi folyamatok és a racionalizálások, például a létszámcsökkentések miatt minden esztendőben biztosították a költségvetés egyensúlyát, sőt bevételi többlet is keletkezett. Sepsey Tamás szerint így javult a város fizetőképessége, ám az időközbeni kötvénykibocsátás mégis kockázatot jelent.

A vizsgálat megállapította, hogy az ebből származó bevétel befektetésénél és a devizaügyleteknél figyelmen kívül hagyták a döntési hatáskörökre vonatkozó jogszabályi előírásokat, ám ezt a gyakorlatot a vizsgálat időtartama alatt megváltoztatta az önkormányzat. Ettől függetlenül Sepsey Tamás nem tartja szerencsésnek, hogy az önkormányzatok ilyen típusú pénzügyi ügyletekbe bonyolódnak.

Egyfelől azt elismerte, hogy a csökkenő központi támogatások mellett helyben fenn kell tartani a közszolgáltatások színvonalát, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a pénzpiacokon, illetve a tőzsdén való megjelenés hozhat nyereséget vagy veszteséget is.

Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere (Fidesz) erre reagálva azt hangsúlyozta, hogy a kötvénykibocsátás elsősorban a város majdnem 20 milliárd forintos szennyvízberuházásához kapcsolódó önkormányzati saját forrás finanszírozását teszi lehetővé. Egyébként pedig azt kizárólag olyan egyéb fejlesztésekre kívánják fordítani, ami a későbbiekben megtérül. A képviselő-testület ráadásul már vizsgálja annak lehetősségét, hogyan lehetne a kötvényt fix kamatozású hitellé átszervezni, így csökkentve a hektikus pénzpiaci hatásokat.

313 milliós önerő mellett 2,3 milliárdos uniós támogatás


Sepsey Tamás kiemelkedőnek nevezte a város uniós támogatását. Mint mondta, országosan is egyedülálló, hogy Békéscsabára a vizsgált időszakban 2,3 milliárd forint bevétel már meg is érkezett, miközben ehhez a városnak mindössze 313 millió forint önerőt kellett biztosítania. A vizsgálat a 2006-os, korábbi 54-gyel szemben csak 5 javaslatot rögzít a polgármester és a jegyző számára. Így például a jegyzőnek azt javasolja, hogy évente végzett számításokkal tájékoztassa a képviselő-testületet arról, hogyan tudja teljesíteni a város az adósságszolgálatból adódó kötelezettségeit.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.