„Gazdasági Trianon” állapotában van Magyarország

Elszámoltatási kerekasztalt hozott létre a Civil Összefogás Fórum (CÖF), amely a közeljövőben ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz az államháztartási mérleg valódiságának kérdésében – közölte Fricz Tamás politológus a CÖF által rendezett sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

MNO
2010. 02. 19. 12:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezet azt vélelmezi, hogy az államháztartási mérleg mögött álló vagyonkimutatások nem állnak stabil lábakon, és büntetőjogi felelősség merül fel – indokolta lépésüket Fricz Tamás. Csizmadia László, a CÖF szóvivője hozzátette: azt szorgalmazzák, hogy az államháztartási mérleg készítőit az adatok hitelességéért büntetőjogi felelősség terhelje.

A civil szervezet szerint azonnal el kell kezdeni a kormányzati és kormánypárti politikusok, valamint az állami és közigazgatási vezetők vagyonának vizsgálatát, s a vizsgálaton fennakadt személyek ellen büntetőeljárást kell indítani. Az összes egyéb állami irányítású és önkormányzati cég meghatározott érték feletti privatizációs szerződését 2002-ig visszamenőleg meg kell vizsgálni. Fricz Tamás kiemelte: az elszámoltatási kerekasztal célja, hogy a civil társadalom nyomást gyakoroljon a következő kormányra, hogy az mindenképpen hajtsa végre az elszámoltatást. Enélkül ugyanis nem lehet továbblépni – fejtette ki.

Csath Magdolna közgazdász, a CÖF tagja arról beszélt, hogy Magyarország a „gazdasági Trianon” állapotában van, amelynek okát a gazdasági visszaélésekben jelölte meg. Bencze Izabella jogász elmondta, hogy az erkölcsi felelősségre vonás részeként az elszámoltatási kerekasztal fehérkönyvet állít össze azokról a jogszabályokról, amelyek az elmúlt években születtek, és negatív hatásúak voltak. Példaként azt a 2005-ben született jogszabályt említette, amely lehetővé tette a nemzeti vagyon csomagban történő értékesítését.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.