A korábban vártnál is jobb lehet 2011

Idén 1,1, míg jövőre 3,3 százalékos GDP-növekedésre számít a Századvég Gazdaságkutató Zrt. – szerepel az intézet által csütörtökön kiadott jövő évi prognózisban. A Századvég szerint tartható a kormány által jövőre tervezett, 3 százalék alatti hiány, amelyet a későbbi években csak strukturális reformokkal lehetne fenntartani.• Költségvetési Tanács: a vártnál gyorsabb lehet a növekedés

MNO
2010. 12. 16. 10:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Századvég szerint az elmúlt hónapok legfontosabb fejleménye, hogy 2010 harmadik negyedévében, 2008 óta először, bővült az előző év azonos időszakának bázisán a háztartások fogyasztási kiadása, illetve ennek köszönhetően a belső kereslet is. A fogyasztásban megjelenő enyhe növekedés, mely a munkapiacon 2010 eleje óta megfigyelt fordulat, valamint a háztartások javuló várakozásainak az eredménye, jövőre tovább gyorsulhat.

A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a lakossági várakozások a választások idején jelentősen megemelkednek, majd ezt követően érdemben visszaesnek. Idén ezzel szemben nem következett be a bizalmi indexek korrekciója, sőt a háztartások jövőbeli kilátásai némileg tovább javultak az elmúlt negyedévben. A jövő évi adóváltozások 300-350 milliárd forintot hagynak nettó értelemben a háztartásoknál, és bár a jövedelemtöbblet a magas jövedelmű és alacsonyabb fogyasztási rátával rendelkező háztartásoknál keletkezik, ez a hatás tovább javíthatja a fogyasztásra adott korábbi előrejelzésüket.

Javuló helyzet a munkaerőpiacon

A beruházási aktivitás viszont a harmadik negyedévben tovább zsugorodott. A jövő évi adóváltozások miatt a vállalati szektor adóterhelése összességében emelkedik, valamint az egyes ágazatokra kirótt különadók érdemben rontják a befektetési klímát. További kockázatot jelent, hogy a vállalati hitelezésben egyelőre nem látszik fordulat, ráadásul a bankok hitelkínálatát a szektorra kivetett extraadó is visszafogja. Felfelé módosítja ugyanakkor a Századvég beruházási előrejelzését az elmúlt negyedévben bejelentett, a közeljövőben megvalósuló autóipari beruházások nagy volumene.

A külső kereslet továbbra is jelentős támaszt nyújt a hazai növekedésnek, azonban mind az export, mint az import éves növekedési rátájának a mérséklődésére számít az intézet az elkövetkező bő egy évben. A termelési oldalon továbbra is domináns az exportorientált feldolgozóipar növekedése, emellett azonban a belső kereslet bővülésével összhangban a szolgáltatások hozzáadott értéke is kismértékű növekedést tudott felmutatni a harmadik negyedévben. A Századvég Gazdaságkutató a növekedési várakozásait így felfelé módosította és előrejelzésük szerint idén 1,1, jövőre pedig 3,3 százalékos GDP-növekedésre számítunk.

A magyar munkaerőpiacon folytatódtak az előző negyedévben kibontakozó javuló tendenciák. A foglalkoztatottak száma bővült, az aktívak száma rég nem látott magasságokban jár és a munkanélküliek száma is csökkent. Emellett a bérek dinamikája a laza munkaerő-piaci kondíciók miatt csökkent, azonban a mérséklődésben a kevésbé képzett, alacsony bérrel rendelkező munkavállalók arányának emelkedéséből fakadó torzító hatás is számottevő. Figyelmeztető jel ugyanakkor, hogy folyamatosan emelkedik a 12 hónapja, vagy annál régebb óta munkát keresők száma és aránya, ami a magas munkanélküliségi ráta beragadását eredményezheti – szerepel a prognózisban.

6,25 százalék lehet az alapkamat

Az inflációs folyamatok továbbra sem konzisztensek a jegybank háromszázalékos céljával. A mezőgazdasági termelői árak sokkja érdemben megemeli a feldolgozatlan élelmiszerek árindexét, majd a hatás lassan a maginflációba is begyűrűzik. Mindezt egyre kevésbé tudja ellensúlyozni a szűkülő kibocsátási rés, ezért a jegybank novemberben az alapkamat 25 bázispontos megemelésére kényszerült. A szigorítás az áremelkedés ütemével, illetve a hazai kockázati megítélés relatív romlásával is indokolható. Az ez utóbbi tényezőt mérő hazai CDS-felár a középtávú fiskális kockázatok miatt elszakadt a többi régiós ország, illetve a hazánkkal azonos kockázati besorolással rendelkező gazdaságok hasonló mutatójától. Előrejelzésük szerint jövőre tovább folytatódik a kamatemelési ciklus és 2011 végére az irányadó ráta 6,25 százalékra emelkedik.

Az idei költségvetés alakulása eltér a tervezett pályától. Az adóbevételek jelentős felültervezését új adókkal és a magán-nyugdíjpénztári járulékok átirányításával kompenzálta a kormány. A Századvég prognózisa szerint a központi kormányzat kiadásai a zárolások ellenére is meghaladhatják a tervezett szintet, részben a strukturális átalakítások elmaradása miatt. „Bár az önkormányzati szektor hiánya is nagyobb lesz a vártnál, a jelentős tartalék és az egyéb bevételek képesek mindezt ellensúlyozni, így előrejelzésünk szerint 3,7 százalék lesz a GDP-arányos államháztartási deficit” – olvasható a prognózisban.

Teljesülhet a hiánycél

A 2011-es költségvetés kiadási és bevételi oldalának GDP-arányos nagysága nem változik az idei évhez képest. A kiadási tételek többsége az infláció mértékével növekszik, az eddigieknél többet csak a gazdasági funkciókra készül költeni a kormány, elsősorban uniós forrásokból. A kiadási tételek reálértének megtartását, a hiány közel 1 százalékpontos csökkentését, valamint a jelentős jövedelemadó-csökkentést a magán-nyugdíjpénztári vagyon egyhatodának felhasználásából, a magán-nyugdíjpénztári járulékok átirányításából és a növekedésből fakadó adótöbbletből finanszírozza a kormány. Prognózisuk szerint tartható a jövőre tervezett, GDP-arányosan 2,9 százalékos államháztartási hiány.

A fiskális politika szempontjából középtávon jelentős kockázatot jelenthet, hogy átmeneti bevételekből, illetve a magán-nyugdíjpénztári felhalmozott vagyonból finanszíroz a kormány egyenlegrontó intézkedéseket. Az adócsökkentés és az adórendszer egyszerűsítése dinamizálhatja a gazdaságot, a válságadók és a kiszámíthatóság csökkenése ugyanakkor rontja az üzleti környezetet. A középtávú fiskális kockázatok kezelésére meglátásuk szerint a legmegfelelőbb megoldás a régóta tervezett strukturális átalakítások megvalósítása lenne. Ha ehhez 2011 elején hozzákezd a kormány, akkor közép- és hosszú távon is egyensúlyba hozható a költségvetés – zárul a prognózis.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.