„A szocialisták vagy elverik, vagy elteszik a pénzt”

A Fidesz pécsi csoportja vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a helyi önkormányzatnál a tisztviselők 2002 és 2009 közötti jutalmazásával kapcsolatban.• Mesés jutalmak: nem cáfol a pécsi MSZP• Pécs: kitalicskázták a pénzt a városházáról

MNO
2011. 09. 27. 16:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezzük a városvezetésnél annak érdekében, hogy megtudjuk, a politikai vezetők jogosan vették-e fel ezeket a hatalmas összegeket az elmúlt ciklusokban. Szeretnénk tudni, milyen felelősségteljes munkáért járt délelőtt és délután is több százezres jutalom egyes szocialista városvezetőknek” – áll Hoppál Péternek, a csoport elnökének az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A Magyar Nemzet hétfői számában írt arról, hogy a pécsi önkormányzat 2002 és 2009 között összesen 3,1 milliárd forintot fizetett ki jutalmakra, miközben a város adóssága folyamatosan nőtt. Az alpolgármesterek munkáját kiemelten honorálták, köztük volt, aki egy nap kétszer is kapott jutalmat. Hoppál Péter azt írta: megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a szocialisták ekkora összeggel jutalmazták önmagukat. „Megdöbbentünk a hihetetlen összeg hallatán, de nem lepődtünk meg, számítottunk erre, mert jól tudjuk, a szocialisták vagy elverik, vagy elteszik a pénzt„ – tette hozzá.

Kitért arra, egyetértenek a Társaság a Közérdekű Adatokért (Taka) civil jogvédő szervezettel abban, hogy tételesen nyilvánosságra kell hozni, pontosan ki és mennyi pénzt vett fel, ki mennyibe került a pécsieknek. „Tisztességtelennek és arcátlannak” nevezte a szocialista politikai tisztségviselők, vezetők magatartását, akik miközben „súlyos adósságba vertek minden egyes pécsi polgárt, közel harminc évre elzálogosították a várost, eladtak mindent, ami mozdítható volt”, önmagukat a fizetésükön felül milliókkal jutalmazták. Közölte, felszólítják az MSZP jutalmazott politikusait, hogy „ezeket a hatalmas összegeket” fizessék vissza az államadósság-kezelő alapba. Hoppál Péter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a tisztességes, becsületesen dolgozó köztisztviselők jutalmazása ellen nincs kifogásuk, ha mögötte valódi teljesítmény van.

A Taka hétfőn, a cikk megjelenését követően kérte a pécsi önkormányzattól a tisztviselők elmúlt kilencévi jutalmazásával kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozatalát. „Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az adatvédelmi törvény rendelkezései szerint a napilapban hivatkozott adatok közérdekből nyilvános személyes adatok, azok megismerésére bárki igényt jelenthet be” – írta a Taka az MTI-hez eljuttatott közleményében. Nagy Róbert ügyvéd, a Taka alelnöke az MTI érdeklődésére hozzátette: ha a cikk valós adatokat tartalmaz, lehet, hogy a kifizetések mögött jó erkölcsbe ütköző prémiumkitűzések és beszámolók állnak, amelyek a bíróságon megtámadhatók, a kifizetett összegek pedig a bíróság döntésétől függően visszakövetelhetők.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere újságíróknak azt mondta: 2009 májusa óta folyik a korábbi időszak önkormányzati ügyeinek feltárása. Ennek részeként a városháza egy személyzeti feladatokkal foglalkozó új munkatársa átvizsgálta a jutalmazásokról szóló dokumentumokat, a számok ennek révén derültek ki. „A jutalmazással kapcsolatos hírek megalapozottak, nem légből kapottak. A szám megdöbbentő, hiszen a kifizetett 3,1 milliárd forint a tíz százalékát teszi ki a város adósságának. Ez jogilag bizonyára megengedett, morálisan megengedhetetlen” – jegyezte meg.

Nyőgéri Lajos, az MSZP pécsi elnöke újságírók előtt nem vitatta a jutalmak összegét, de hangsúlyozta, hogy az 400 ember között oszlik meg, és a kifizetéseket mindig a hivatalban lévő polgármester hagyta jóvá. A politikus véleménye szerint az önkormányzati jutalmakkal kapcsolatos cikk arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet a város és az ország rossz gazdaságpolitikájáról.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.