A művészet nevelő, személyiségformáló hatása vitathatatlan és napjainkban egyre nagyobb jelentőséget nyer, hozzákapcsolódva az emberiség lelki és fizikai értelemben vett egészségének megőrzésére, javítására irányuló törekvésekhez. Budapesten 2003 után második alkalommal került sor augusztus 28. és 31. között a Művészetterápiás Világkongresszusra. Az irodalmi, zenei, képző- és egyéb művészeti, valamint a sport- és mozgásterápiák gazdag és sokszínű tudományos anyagát bemutató ülésekre a világ különböző tájairól érkeztek szakemberek, hogy megosszák tapasztalataikat egymással.
A művészetterápia területe nagyon erősen differenciálódik, és egymást követi az újabb és újabb ágazatok, módszerek megjelenése – hangsúlyozta az MNO-nak dr. Hász Erzsébet, a kongresszus elnöke, irodalomtörténész, író, biblio- és zeneterapeuta. Mint mondta, a négynapos rendezvény egy szintetizáló, átfogó fórumot kívánt nyújtani a szakembereknek. Nem csak földrajzi értelemben volt világkongresszus, hiszen minden művészetterápiás ágazatra kiterjedt a tánctól az irodalmon át a zenéig, de a lovasterápia, vagy épp a kisállat-terápia is képviseltette magát.
Hász Erzsébet személyes tapasztalatai alapján úgy látja, a művészetterápiák minden ága egy hosszú professzionalizációs folyamatot mutat. A Föld különböző pontjain ugyanakkor más és más fejlődési fázisban vannak ezek a területek. Míg az Egyesült Államokban vagy Ausztráliában elismert szakma a művészetterápia, addig például Oroszországban sokkal többet kell küszködnie a szakembereknek – ismertette a biblioterapeuta, kiemelve: hazánk ebből a szempontból a középmezőnyben van, mert már van művészetterápia-oktatás, ami a fejlődés elengedhetetlen előfeltétele. A zeneterapeuta-, vagy biblioterapeuta-oktatás posztgraduális képzés keretében létezik, tehát már beépült a felsőoktatásba. Emellett arra is látnak példát, hogy a különböző intézményekben a szakma képviselői el tudnak helyezkedni, ám ez még elég ritka. Az emberek ugyan hozzájuthatnak ezekhez a terápiákhoz, ám magát a foglalkozási státuszt hazánkban csak terapeutaként határozzák meg, amibe beletartozik a zeneterapeuta, a mozgásterapeuta, vagy akár a gyógytornász is. Más országokban azonban ennél is kidolgozatlanabb a rendszer: megjelentek ezek a területek az oktatásban, de kevesebb dolgot értek el a felsőoktatási integrációban.
Hász Erzsébet egyik szakterülete a biblio- vagy irodalomterápia, mely szó szerint könyvecskékkel folytatott terápiát jelent és két változata létezik: a receptív és az aktív. A receptív, azaz a befogadói változat során a páciensek elolvasnak egy szöveget, majd ezt követően egy élményfeldolgozó beszélgetésen vesznek részt. Ezt tehetik csak a terapeutával, vagy csoportban, de az interneten keresztül is megoszthatják gondolataikat. Az irodalomterápiás foglalkozás mindig egy előre kiválasztott, általában irodalmi mű köré szerveződik, amelynek kapcsán beszélgetés folyik a csoportvezető irányításával. A csoporttagok feladata, hogy megfogalmazzák a témához fűződő viszonyukat. Itt azonban nem műelemzés folyik, hanem a személyes élmények megosztása.
Az aktív változat során az emberek maguk alkotnak egy szöveget, verset, novellát. Ezután van arra lehetőség, hogy alkotásukat megosszák másokkal: terápiás csoportban, az interneten, vagy papíralapú publikációként. Az a lényeg, hogy „nem az íróasztalfióknak ír”, hanem egy terápiás kontaktus jön létre, és visszajelzést kap az illető – hangsúlyozta a szakember.
Hogyan hat a szöveg?
A foglalkozások során a terapeuta által használt szövegekkel kapcsolatban Hász Erzsébet úgy fogalmazott: „az, hogy a terapeuta milyen művel lép be a csoportmunkába vagy a kétszemélyes beszélgetésbe, olyan felelősség, mint amikor az orvos felírja a gyógyszert”. Mint mondta: a terapeutának a szöveg az eszköze, a gyógyszere, ismernie kell a működését. Mindemellett nagyon fontos, hogy a szakember azzal is tökéletesen tisztában legyen, hogy rá hogyan hat a szöveg, neki milyen kapcsolata van a művel. Ezt az élményt fel kell tudni dolgoznia – szögezte le Hász, majd kifejtette: ha volt egy gyerekkori traumája, ami miatt őt a mű megérintette, attól még alkalmazhatja a terápiában, de a foglalkozás során ő semmilyen módon nem beszélheti ki a traumáját és titokban sem sírhat. Ha a szakember tisztában van saját „gyógyszerének” a természetével, azzal, hogy hogyan hat rá és másokra, azt is figyelembe kell vennie, hogy az irodalomtörténet mit mond a műről. Ezen a ponton jutunk el addig, hogy lehet alkalmazni az adott szöveget. A szakember kiemelte: így is előfordulhat – a felkészültség ellenére –, hogy egy olyan, súlyos, túlzottan erős élmény ér a csoportfoglalkozás során egy résztvevőt, amitől akár sírva fakadhat, kiborulhat. Ilyenkor ezeket a dolgokat egy általános tudás szellemében kell kezelni – vélte a szakember.
Nem ismerik az élményt
Példaként említette, hogy Arany János Családi kör című versét – bár kötelező az iskolákban – nem könnyű tanítani, mert a mai gyerekek többsége nem ismeri azt az élményt, harmóniát, ami a műben megjelenik. Így elég valószínű, hogy egy irodalomterápiás foglalkozás során a vers tartalma miatt az illető sérelmei kerülnek felszínre, és a beszélgetés keretében ezeket az élményeket „mossák ki” belőle. Itt tehát nem egy művészi katartikus folyamatról van szó – hangsúlyozta Hász Erzsébet –, de ha az illető megbirkózik a tapasztalatával, utána utat törhet a mű jótékony hatása. A befogadó már nem védekezik ellene, nem tekinti provokációnak, hiszen a saját sérelmeit ezzel kapcsolatban egy biblioterápiás beszélgetés során kiadta. Azt mondta el, amit tényleg érzett, így a feszültség oldódott, az élmények felszínre kerültek. Az ember megkönnyebbül, megtisztul, újjáéled, és egy hét múlva, amikor előveszi a verset, megérinti a lelkét. Elhiszi, hogy ez vele is megtörténhet – zárta gondolatait Hász Erzsébet.
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
