Ruhamosás és lerészegedés miatt egy rendezetlen életű nő a férfi lakására járt, néha pénzt is kért tőle. Korábban előfordult, hogy a nő részegen megbotránkoztatóan viselkedett a vádlott házában, aki emiatt többször bántalmazta is az asszonyt, mely miatt a férfit felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték – írja az ügyészség.
Miattad fogok börtönbe kerülni! – ordította a somogyi férfi, és nem tévedett
Halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Somogy Vármegyei Főügyészség azzal a hetvenes éveiben járó férfival szemben, aki még 2022-ben olyan súlyosan bántalmazta nőismerősét, hogy az belehalt a sérüléseibe.

Ilyen előzmények után a sértett 2022 májusában ismét megjelent a vádlott lakásán azért, hogy tőle pénzt kérjen. A férfi nem akarta beengedni az asszonyt a házba, veszekedtek, majd a férfi hozzávágta, hogy miatta fog börtönbe kerülni. Az egyre indulatosabb szóváltás közben a vádlott lökdösni kezdte a sértettet azért, hogy hagyja el az udvart. Utóbbi azonban nem akart távozni, és tovább szidalmazta a vádlottat, aki ekkor nagy erővel arcon ütötte a nőt. Ő az ütéstől nekiesett egy vascsőnek, majd a földre rogyott és eszméletét vesztette.
A vádlott ezután szólongatta a sértettet, próbálta felkelteni, de az asszony nem adott életjelet, ezért a férfi a holttestet a hátsó udvarban elásta, a nő ruháit pedig kidobta.
További Belföld híreink
A nyomozó hatóság visszatérően ellenőrizte a nyomozás látókörébe került idős férfit, míg végül a sértett csontjait a 2025 januárjában a férfi udvarában megtalálták. Az asszony halála a fejét ért ökölütés és emiatt egy vascsőnek ütődése miatt állt be.
A Somogy Vármegyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő, jelenleg is letartóztatásban lévő férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fitneszteremben kezdte a napját Orbán Viktor + videó
A kisfilmben a miniszterelnök a helyszínen összegyűlt támogatókkal is találkozik, a hangulatot pedig az egyik résztvevő egy koncerthez hasonlította.

Lendvai Ildikó szellemisége kísért a Tisza Párt választási kampányában + videó
Orbán Viktor szerint egyértelmű, hogy a rezsicsökkentés eltörléséért küzd Magyar Péter és shelles csapata.

Orbán Viktor Szombathely jövőjéről egyeztetett a város polgármesterével
A találkozón a városházán Szombathely jövőjét érintő kérdések voltak napirenden, a felek az együttműködés fontosságát hangsúlyozták az ott élők érdekében.

Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor és Donald Trump találkozójáról + videó
Oka van az eseménynek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Fitneszteremben kezdte a napját Orbán Viktor + videó
A kisfilmben a miniszterelnök a helyszínen összegyűlt támogatókkal is találkozik, a hangulatot pedig az egyik résztvevő egy koncerthez hasonlította.

Lendvai Ildikó szellemisége kísért a Tisza Párt választási kampányában + videó
Orbán Viktor szerint egyértelmű, hogy a rezsicsökkentés eltörléséért küzd Magyar Péter és shelles csapata.

Orbán Viktor Szombathely jövőjéről egyeztetett a város polgármesterével
A találkozón a városházán Szombathely jövőjét érintő kérdések voltak napirenden, a felek az együttműködés fontosságát hangsúlyozták az ott élők érdekében.

Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor és Donald Trump találkozójáról + videó
Oka van az eseménynek.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!