N. Rózsa Erzsébet kifejtette: az arab tavasz eddig három forgatókönyvet eredményezett: a békés tüntetések távozásra kényszerítették a vezetőt (Tunézia, Egyiptom); a hatalom kezelni tudta a helyzetet reformok és juttatások felajánlásával (Jordánia, Algéria, Marokkó, Szaúd-Arábia); a hatalom katonai erővel sem volt képes „megoldani a problémát”, de mindeddig távozásra sem tudták kényszeríteni a mozgalmak az ország vezetőjét (Jemen, Szíria). Líbia külön eset: a polgárháborúba torkollott helyzetben a nemzetközi közösség beavatkozása volt a döntő, és olyan átalakulás kezdődött, amelynek kimenetele kérdéses.
Az MKI kutatója szerint ma még nem lehet látni, hogy az iszlámnak, illetve az iszlám politikai, jótékonysági, kulturális és egyéb szervezeteknek milyen szerep juthat az arab tavasz következtében. A jövőt illetően sokan az iszlám társadalmak két modernizációs modelljéről, az iráni és a török útról beszélnek, de nagyobb a valószínűsége annak, hogy minden ország a saját útját fogja járni, saját modellt építve a helyi jellegzetességek alapján – mondta az MKI arab szakértője.
