2012 januárjától új közbeszerzési törvény lép életbe – mondta Hegmanné Nemes Sára vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár egy szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Olyan egyszerűsítő szabályok kerültek az új szabályozásba, amelyek helyzetbe hozzák a kis- és középvállalkozókat – tette hozzá. Véleménye szerint a jogszabályrendszer úgy épül fel, hogy könnyebben megérthető legyen, és mindezek mellett a közbeszerzések átláthatóbbak és tisztábbak lesznek.
A helyettes államtitkár rámutatott, hogy az Európai Unió is hasonló gondokkal küzd, és az egyszerűsítés felé törekszik. „Az új közbeszerzési törvény értelmében az offshore cégek és a nem átlátható struktúrájú szervezetek kizárása a pályázatokból megtörténik” – fogalmazott. Hegmanné elmondta, hogy novemberben kerülnek a kormány, majd a parlament elé a végrehajtási rendeletek. A hazai gyakorlat a legszigorúbb lesz az unióban, „cél, hogy ne vigyenek ki állami pénzeket adóparadicsomokba” – tette hozzá.
Előtérben az innovatív termékek
Gajdos Róbert, a Közbeszerzések Tanácsa elnöke beszámolt arról, hogy fölmerült annak lehetősége, hogy a cégek kaphatnának uniós közbeszerzési útlevelet, amely megkönnyítené a más országban való ajánlattételt. Az Európai Bizottság szorgalmazza azt, hogy az innovatív termékek a közbeszerzések elbírálásakor élvezzenek előnyt, akkor is, ha drágábbak a hagyományos termékeknél – tette hozzá.
Mint ismert, a 2012-ben hatályba lépő közbeszerzési törvényt július 11-én a Ház 250 igennel, 88 nem ellenében szavazta meg. A szabályozás értelmében a Közbeszerzések Tanácsának neve közbeszerzési hatóságra változik, de azt egy módosító indítvánnyal nem kormányhivatalként határozták meg, hanem az Országgyűlés alá rendelték.
Fontos újdonság, hogy nem lehet ajánlattevő az, aki az alvállalkozójának a szerződött díj több mint 10 százalékával tartozik, vagy a fizetési késedelme meghaladja a 15 napot. Ugyancsak kizárt az ajánlattevők sorából az, aki korábbi közbeszerzésen hamis adatot szolgáltatott.
A jogorvoslati beadványokat továbbra is – három biztosból álló tanácsban – a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) bírálja el. A döntőbizottság előzetes döntéshozatalt kérhet az Európai Bíróságtól. A jogegység biztosítására a valamennyi biztost magába foglaló összkollégium működik a KDB keretében. A döntőbizottság határozatai ellen jogorvoslattal lehet élni a bíróságnál.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.