Jó, Heinz Huthmacher, a Friedrich Ebert Alapítvány budapesti irodájának képviselet-vezetője elmondta az ilyenkor kötelezőket (középre tart a szélsőség, a fiatalok között is hódít, és különösen a fiatal demokráciákban, éppen ezért ez egy összeurópai probléma), de hozzátette azt is: bizony a demokratikus pártoknak is viszonyulni kell ehhez, önkritikusan méghozzá. Vass Péter a HVG részéről úgy fogalmazott, noha úgy tűnik, hogy a téma a két évvel ezelőtti Political Capital-publikációhoz képest elcsendesedett, de közben a parlamentbe jutott szélsőjobb „szép csendben második legerősebb erő lett, és ez mindenkinek fontos kell, hogy legyen”. Szabados Krisztián, a PC nemzetközi igazgatója szerint például a radikális erők elmozdíthatják a centrista politika irányát a szélsőségesség irányába, ami hosszú távon a demokratikus intézményekbe vetett hit hiányát okozza, ez pedig akár a kormány működésképtelenségéhez vezethet.
Krekó Péter és Juhász Attila a PC részéről ismertették a Derex-módszert és a kapott eredményeket. A Derex (Demand For Right-Wing Extremism Index) kétszer kettő komponensből áll össze, és azt számszerűsíti, hogy egy adott társadalomban mennyire van jelen a szélsőséges jobboldali attitűd. Adott egyfelől az értékítélet-index, ami az előítéletességből, a sovinizmusból áll, valamint a jobboldali értékorientációból, továbbá a közérzetindex, amelyet a rendszerellenesség, valamint a pesszimizmus alkot. A kapott eredményeket a European Social Survey kétévente frissülő adatbázisára építették. Így az jött ki, hogy Derexünk 11 százalék, ugyanannyi, mint Portugáliának, amit némiképp hitetlenkedve fogadott az ország budapesti nagykövetségének munkatársa. Felmerült, hogy miért olyan alacsony a skandináv országokban mért Derex, pedig ott is tényezővé váltak a radikálisok. A deklaráltan vitatható érvelés: ezekre a pártokra bizony azok a liberálisok szavaznak át nagy számban, akik az iszlámban látják a destabilizációs veszélyt.
Élmezőnyben az előítéletesség terén
A visegrádi négyek között ezzel a számmal amúgy utolsó helyen állunk, (Lengyelország 5, Csehország 8, Szlovákia 7 százalék) a térségben viszont nem olyan kiugró ez az újabb érdekes adat. Romániában ez a szám 14, Bulgáriában 18, Görögországban 17, Horvátországban 12, Ukrajnában 27 százalék.
Előítéletességben viszont az élmezőnyben vagyunk a magunk 48 százalékával, a pártok szavazótáborában ez úgy oszlik el, hogy a Jobbik szavazói állnak a dobogó tetején, és őket az MSZP támogatói követik. (Az LMP és bázisa nem került be ebbe a felmérésbe.) Jobboldali értékorientációból pedig a Fidesz drukkerei vezetnek, majd Jobbik és MSZP a sorrend. A Derex viszont úgymond hozza a kötelezőt: toronymagas Jobbik-fölény után jönnek a fideszesek, alig lemaradva mögöttük a szoci-fanok. A kutatás megdöntötte azt a sztereotípiát is, hogy válságtünet lenne a szélsőséges attitűd megerősödése, azt is, hogy faluban lennének erősebbek, valamint hogy ez a jelenség elsősorban Kelet-Magyarországra jellemző – Közép-Magyarországon ugyanis izmosabb a Derex.
Miért tarthat itt a magyar társadalom? – tette fel a kérdést a második panel nyitányaként Mészáros Antónia moderátor. Magyar Kornélia válaszolt először, aki nem akart elmúltnyolcévezni, de szerinte ebben benne van az előző szocialista kormányok teljesítménye, a félreértelmezett politikai korrektség és a sikertelen romaprogramok.
A balos választók vándorlása a szélsőjobb felé
Kumin Ferenc szerint is speciális hajtóereje a szélsőjobboldalnak a romakérdés, ez olyan szerinte, mint a nyugati radikálisoknál a bevándorlás kérdése. Megjegyezte még, hogy ugyan kedve lenne szétszedni a Derexet, mert nem biztos, hogy pontos, csodálatosnak nevezte azt, hogy a kutatás bebizonyította azt, amiről minden elemző beszél, hogy a balos választók idehaza a mérsékelt jobboldal megkerülésével jutnak el a radikálisokhoz. Méltatta még azt is, hogy kiderült: a jobboldali értékorientáció tekintetében a Jobbik nem is annyira jobbos párt, noha hozzátette, ártalmatlan jobboldali értékek szerepelnek az indexben, mint a rendpártiság, a tekintély tisztelete, a vallásosság, vagy a hagyományokba vetett hit. Szerinte a mérsékelt jobb sikerének kulcsa az, hogy jól védekezik a radikálisok felé, kivéve a kezükből például az euroszkepticizmus fogalmát, és csupa olyan témát hagy nekik, amivel karanténba is zárják magukat.
Szigetvári Viktor is úgy látja, hogy a „fideszi értelemben vett nyolc évet” meg kell vizsgálni, és hogy az általa is támogatott erők felelőssége megkerülhetetlen. Példaként említette a jóléti rendszerváltás illúziójának kiürülését, amely elsősorban az alsó középosztályt érintette, valamint hogy a közbizalom a kommunista és a posztkommunista időszaknak köszönhetően olyan rossz, hogy az semmiképp sem kedvez a társadalmi normakövetésnek, ez pedig a szélsőségeknek kedvez.
Ami szerinte ugyanúgy nem lenne sikeres, ha a finom úri szalonzsidózást erőltetné, vagy Jézus magyar voltát emlegetné, hiszen ez önmagában nem nyerné meg a szegregált, az állam által hátrahagyott városok, falvak lakóit. A Haza és Haladás közpolitikai alapítvány vezetője szerint az volt a balliberális válasz akkor erre a problémára, hogy ha mindent jól csinálunk, akkor minden cigány gyerek a Boschban fog porszívót szerelni – nem fog, tette hozzá. Szerinte ez is volt a balliberális elit kudarca: elbeszélt a probléma felett, egyszerűen eltagadta azt, sőt megírta az ÉS-be, hogy aki szerint probléma van, az rasszista. Szerinte megoldás kellene, amire pedig sok pénzt kell költeni – iskolabuszra, rendőrre, oktatásra például – és akkor is ezt mondaná, ha itt lenne Bokros Lajos. Az erre adott rossz baloldali válaszokat pedig ugyanolyan hibásnak tartja, mint hogy kapásból a horthyzmust emlegetik a Szent Korona preambulumba történő beemelése kapcsán – ő ezt amúgy helyesli.
Képtelenség a párbeszéd?
A civil blokkra jóval kevesebben voltak kíváncsiak. Szőnyi Andrea a Zachor Alapítvány képviseletében, Orsós János a Dzsaj Bhím közösség nevében és Kuntz Nóra a Tom Lantos Intézettől arról beszélgettek, hogy mit tehet a civil szféra a toleranciaszint növeléséért. Egyetértettek abban, hogy az oktatás területén kell hosszú lefutású reformokat folytatni.
Lezárásként Kis János tartott egy előadást arról, hogy miért párbeszédképtelen a magyar bal- és jobboldal. Utóbbi nem tudta feldolgozni a két nagy, általa okozott katasztrófát, mert 1945 után nem hagyta élni a baloldal, amelyik nem tudott mit kezdeni 1956 vérbefojtásának terhével. Példája szerint Nagy Imre újratemetése körül szembesültek azzal, hogy szemben azzal, amit magukról gondolnak – szovjet csapatok árnyékában tevékenykedő reformerek –, sokan hóhéroknak tartják őket. Éppen ezért – érvel Kis – 1989-ben a jobboldalnak nem volt esélye, hogy szembesüljön a Horthy-korszakkal, inkább legitimálni kezdte azt. Éppen ezért fulladhatott kudarcba a filozófus szerint a Medgyessy-féle árokbetemetés az őszödi beszéd idején, mert azzal olyan mértékűvé vált az ellenfél-elutasítottság, hogy azt már nem lehetett köztársaságnak nevezni.
Úgy látja viszont, a Fidesz nagy esélyt kapott arra, hogy konszolidáljon, „de ez nem történt meg”. Kis szerint nagyon súlyos közpolitikai problémákat kellett volna megoldania a kormányerőknek úgy, hogy elhitessék annak sikerességét például a politikai korrupció, a romakérdés, a magyar államháztartás újraelosztása területén, de az egykori SZDSZ-elnök szerint a polgári pártok ellenzéki tevékenysége miatt ez nem lehetséges. „A 2008-as népszavazás megszerezte a baloldaliak tömegét” – mondta, és ezért szerinte 2010-ben kiegyezést kellett volna felajánlani a baloldali pártoknak. Az intézményes bebetonozás, az egyoldalú alkotmány helyett kérhették volna cserébe a baloldaltól, hogy ne verjék le rajtuk azt, amit tenni kényszerülnek. Ehelyett – véli Kis – Kötcse jegyében az utcára nyomták a baloldalt, ami minden, csak nem konszolidáció, és nem is a két oldal közti hidegháború megszüntetése. Amely szerinte ugyanolyan ártalmas, mint a '89-es alkotmány visszaállításának megígérése, vagy a frissen kinevezett tisztségviselők eltávolításának belengetése. Zárásként pedig – a kötelező kört lefutva – Bibó Istvánt idézte, igaz nem a „nemfélős” gondolatot, hanem a történelem megszilárdult és cseppfolyós időszakairól beszélt, illetve azok könnyen kikövetkeztethető előnyéről és hátrányáról.
