A Fidesz–KDNP ötpárti megbeszélést javasol a kampányfinanszírozási, a választási eljárási, valamint a pártok működésére vonatkozó javaslatokról – erősítette meg Lázár.
A Fidesz frakcióvezetője elmondta, a kormánypártok nyitottak az MSZP-nek a kampányfinanszírozásról szóló, már a Ház előtt fekvő törvényjavaslatának megvitatására.
Az említett sarkalatos törvényeket ősszel fogadhatja el az Országgyűlés – tájékoztatott.
Megoldási javaslatok kellenek Tarlóstól
A Fidesz–KDNP parlamenti képviselőcsoportja arra kéri a BKV ügyében Tarlós István főpolgármestert, hogy „ne csak tartsa a markát„, hanem álljon elő megoldási javaslatokkal is – közölte Lázár János.
A frakcióvezető kijelentette: nem javították a frakcióülés hangulatát azok a hírek, amelyek szerint esetleg prémiumokat vesznek fel a BKV-nál. Hozzátette, reméli, ez nem igaz.
Lázár János a tájékoztatón bejelentette azt is, hogy olyan hulladékgazdálkodási törvénynek kell születnie az Országgyűlésben, amely alapján a hulladékgazdálkodásnak állami vagy közösségi tulajdonban kell lennie.
Lázár felvetette azt is, hogy több területen hatósági árakat kellene bevezetni, példának többek között a távhőt és a vizet hozta fel.
Az önkormányzatok adósságáról szólva közölte: a kormánynak, az önkormányzatoknak és a bankoknak közösen kell megállapodásra jutniuk. Rossz hír lenne a bankrendszernek, ha a kabinet elzárkózna az együttműködéstől – jelezte.
Húsz alatt
„Első körben” húsz alatt lesz azoknak a vallási közösségeknek a száma, amelyeknek az egyházzá nyilvánítását javasolja a kormányoldal a parlamentnek – közölte, majd hozzátette: most ezekre a közösségekre mondanak igent, de a többiekre sem mondanak nemet. Magyarországon mindenkinek kötelessége a lelkiismereti és vallásszabadság tiszteletben tartása – jelentette ki.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!