Márciusban megtudhatjuk, hogy hányan vannak a magyarok

Márciusra elkészülnek az összeírás előzetes adatai – mondta Virágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője.

NT
2012. 02. 15. 15:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szóvivő beszámolt arról, hogy a megyénkénti lebontásban közreadandó előzetes adatok között szerepel majd a népesség összlétszáma, nemek szerinti megoszlása, a lakások száma és mérete. A márciusi határidőt „nagy erőfeszítésekkel tartani tudjuk” – fogalmazott.

Virágh Eszter rámutatott: a változások a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz képest jól nyomon követhetők lesznek már az előzetes adatokból is. A végleges adatok előreláthatólag 2013 elején kerülnek napvilágra, „a csúszás reményeink szerint legfeljebb néhány hét lesz” – tette hozzá.

Megemlítette, jelenleg az előzetes ütemtervnek megfelelően a kérdőívek teljes feldolgozásának előkészítése zajlik a KSH-ban, ami az úgynevezett laprevízióból és a kódolásból áll. Előbbi azt jelenti, hogy minden egyes kérdőívet áttekintenek, megvizsgálják, hogy nincsenek-e „túltöltések”, azaz feleslegesen megválaszolt kérdések, amelyeket a kitöltésnél értelemszerűen ki kellett hagyni, vagy hogy teljesek-e a számlálókörzeti dossziék.

A kódolás a „nyitott kérdések” esetében zajlik, többek között amelyek a vallás, illetve az iránt érdeklődtek, hogy az állampolgárok milyen településen laktak előzőleg, hol születtek, valamint van-e máshol is bejelentett lakcímük. Ezeknél a kérdéseknél az egyes válaszok kódszámokat kapnak, és azokat rögzítik majd. Amikor az összes kérdőívet átnézték a KSH alkalmazottai, akkor kezdődhet a gépi feldolgozás – jegyezte meg.

Virágh Eszter szólt arról: a gépi adatbevitel kezdete valószínűleg néhány hetet csúszik majd, eredetileg március 1-jén tervezte elindítani ezt a munkafázist az Educatio Kft. Ez a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt történik így, ami viszont nem a KSH kompetenciája.

A KSH illetékesei úgy tudják, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt folyik az eljárás az Educatio Kft. által kiírt közbeszerzésekről. A statisztikusok remélik, hogy az eljárás hamarosan lezárul, és a szakmai munka folytatódhat – fűzte hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.