Valószínűleg az egyetlen ember vagyok, aki Orbán Viktorral és Gyurcsány Ferenccel is dolgozott – kezdte egy félmosoly kíséretében az előadást Bozóki András. Aki mintegy keretbe foglalta slide show-val megtámogatott előadásait: a mai rendszert nem olyan könnyű belőni, hogy tulajdonképpen mi is az, ezért mozgó célpontnak nevezte. Ő lőtte el a kötelező Bibó-idézetet, a zsákutcás demokráciát, nem pedig a nemfélőset, bár közvetve később az is előkerült. Tulajdonképpen egyszerre tartott egy remek politológiai alapfogalmakból álló gyorstalpalót demokráciainterpretációkból, és egyszerre tartott egy helyzetjelentést a jelen lévő – javarészt külföldi – hallgatóknak, hogy mi is történt itt az elmúlt kettő, nyolc és huszonkettő évben. A legérdekesebb rész az volt, amikor a demokrácia letörésének változatai között szerepelt a kinevezett szakértői kormány, amire meglepő módon Bosznia-Hercegovinát hozta példának, mivel a görög „megoldást” még kissé korainak tartotta megítélni ebből a szempontból.
A magyar helyzetet pedig úgy írta le, hogy állampolgárként nem örülne neki, de elemzőként nagyon izgalmasnak találná, ha először az unión belül megtörténne az, hogy belülről tudná egy új rezsim kioltani a demokráciát. Tenné mindezt úgy, hogy a demokrácia látszatát kelti, mivel még ázsiai diktátorok is szeretik elhitetni a világgal, hogy országukban tulajdonképpen az van. Végül is oda jutott ki, hogy a horthyzmushoz hasonlította a kötcsei beszédben emlegetett centrális erőteret, és azt a következtetést vonta le, hogy a Fidesz 2003-as pártreformja két éve tulajdonképpen kivetült az egész országra (ezért azonosítja magát a nemzettel a kormány, ami természetesen veszélyes, és itt máris Weimarban voltunk), de a konszenzusostól elmozdultunk a többségi demokráciába. De azért megnyugtatott mindenkit, hogy ez azért még demokrácia.
Orbán a demokrácia embere
A Konzervatív kiáltvány szerzője sok mindenben egyetértett a Gyurcsány-kormány nemzeti kulturális örökség miniszterével – csak a következtetéseivel nem. Nagy csendet okozva például Lánczi András kapásból közölte, hogy egy demokrácia már a természeténél fogva válságban van, de ami a mi demokráciánk alapválsága mellé társul, az igazából a liberalizmus válsága. Mindezt a posztkommunizmus egész emberiségre kiterjedő állapotával magyarázta, amelynek segítségével számos utópisztikus, egalitárius gondolat fenn tudott maradni. Egy több idézőjellel felérő, félreérthetetlen gesztus (na jó: grimasz) keretében ugyan odatette a mi kommunista diktatúránkhoz a puha jelzőt, éppen ezért úgy látja, hogy pont azért történt olyasmi Magyarországon, ami sehol.
Nálunk ugyanis mindent sikerült liberalizálni – így Lánczi –, és az az oka annak, hogy húsz év alatt semmiről nem születhetett megegyezés, és nem született igazi demokrácia. Ami a filozófus szerint most megtörténhet, hiszen Orbán Viktor a rendszerváltás egyik meghatározó alakjaként a demokrácia embere. Lánczi nem tartja károsnak, hogy a kormány a liberalizmus helyett a nemzeti érdeket helyezi előtérbe, és feltette a költői kérdést: ugyan miért kérnek számon balos politikát egy jobbos kormányon? Meg is válaszolta amúgy: ez a válasz arra, hogy mi is van válságban.
TGM humora
Tamás Gáspár Miklós, dacára annak, hogy öltözéke szakszervezeti vezetőket idézett, angolszász katedrákra illő fanyar humorral festette meg az amúgy sem létező jóléti állam végét. Előtte még közölte, hogy Orbán Viktorhoz hasonlóan ő is alapító atyja a magyar rendszerváltásnak, de ő is megtagadta azt, igaz, nem ugyanúgy. Ettől még elismerte, hogy sokan követhetik majd a jelenlegi rezsimet, noha ez sem tetszik neki. Nemzetközire tárta hát a kontextust, és lefordíthatatlan szóviccel felskiccelte a késői és elkésett kapitalizmus haláltusáját, amelyre a filozófus szerint ugyanolyan választ ad a bolgár, a francia, a brit és a magyar miniszterelnök. Átmoralizálja a politikáját, csak hogy élet és halál uraként dönthessen társadalmi rétegek helyett, és legitimizálva a lecsúszást, veszni hagyja a kisebbségeket, a bevándorlókat, az inaktívakat. TGM szerint ugyanis arra a középosztályra figyelnek, amely ugyan lassan elveszíti már mindenét, de még mindig azt kiáltja: mi vagyunk a civilizáció. És itt még az MSZP is kapott, mivel TGM rajtakapta egyik vezető politikusukat, amint azt mondta, hogy a segélyért tenni is kell valamit.
Jöttek a kérdések és a kommentek. Bitó László közíró érezte úgy, hogy tartozik annyival az igazságnak, hogy elmondja a nemzetközi hallgatóságnak, hogy a kétharmad az igazából csak 53 százalék, és rávilágított: ha az előadás címe az, hogy a demokrácia válságban van, akkor az azt jelenti, hogy kell hogy legyen demokrácia. Ezzel szemben szerinte az alkotmány egy időzített bomba, mindent elvehetnek az emberektől, de ennél is nagyobb baj, hogy azok vannak a legtöbben, akik apatikusak és bizonytalanok, pedig a demokrácia az tulajdonképpen egy tudatállapot, és ez hiányzik, ami rosszabb, mint a Kádár-korszak volt. Ez a tudatállapotos dolog akkor tért vissza, amikor Lánczi kapta meg azt a kérdést, hogy a szólásszabadság érvényesül-e vajon ott, ahol csak egy párt nevezi ki a médiahatóság delegáltjait. A filozófus szerint ha a demokrácia tényleg egy tudatállapot, akkor a kérdés az: hiszünk-e az intézményeinkben? Mert ha igen, akkor is kell hinni bennük, amikor kommunisták, liberálisok vagy fideszesek vannak benne.
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
