Ilan Mor budapesti izraeli nagykövet arról beszélt, hogy a holokauszt vízválasztó volt a történelemben, utána semmi sem volt olyan, mint korábban, mert azokban az években „az emberiség a legrosszabb arcát mutatta”.
Az embermentők, akik akár a saját életüket is feláldozták, mindenképpen jó példát mutattak – mondta. Kifejtette: ezek az emberek nem feltétlenül akartak embermentők lenni, de amikor a zsidók a segítségüket kérték, nem mondtak nemet, és ez örökre megváltoztatta az életüket.
Az egykori svéd diplomatáról, Raoul Wallenbergről szólva azt mondta, nem konvencionális módszereket alkalmazott a zsidók mentésére – például lefizetett embereket –, de sok életet mentett meg, és vezető szerepet játszott a zsidók segítésében, szimbólumává vált az embermentésnek.
Lelkiismeret
Christian Mühlethaler budapesti svájci nagykövet hangsúlyozta, az embermentők a saját életük veszélyeztetését is vállalva az embertelenség ellen emeltek szót. Tevékenységük jelentőségét növeli, hogy akkoriban az emberek saját lelkiismerete volt mérvadó, míg ma már több kollektív érték ad iránymutatást – mutatott rá, megjegyezve: az emberi jogok világosan megmutatják, mi nem tolerálható.
Ezek a kollektív alapelvek egyebek mellett a második világháborúban szerzett tapasztalatokból alakultak ki, így a holokauszt is hozzájárult annak kodifikálásához, mi az, „amit soha többé nem fogadhatunk el” – mondta.
Karin Olofsdotter budapesti svéd nagykövet kiemelte, a nemzetközi jog ma már rendelkezik az emberi jogokról, de még mindig kivégeznek embereket vallási vagy etnikai hovatartozásuk miatt a világban. Raoul Wallenberg példaértékűen tett tanúbizonyságot a bátorságról, de ma is megpróbálhat mindenki a saját képességeihez képest változást elérni a világban – hangoztatta.
