Óriásberuházás indul Kisvarsányban

Új árvízvédelmi töltés épül 1,28 milliárd forintos beruházással a Tiszán Kisvarsánynál.

LM
2012. 05. 04. 16:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A három kilométer hosszú védvonal Kisvarsány-Ófalu településrészen épül ki, ahol mintegy 50 lakóház mellett a református templom is megtalálható – mondta el Tiba Péter, a Vásárosnamény mellett fekvő község polgármestere az MTI-nek. Az 1,28 milliárd forint összértékű beruházás azért fontos a mintegy ezer lakosú község számára, mert a folyó árterében fekvő épületeket jelenleg nem védi gát, így fokozott árvízveszélynek vannak kitéve.

Föld- és pénzmozgás

Az önkormányzati vezető közlése szerint a gátépítés során két zsilipet, valamint a töltéskoronán közlekedésre is alkalmas kőburkolatú utat alakítanának ki. A már meglévő szakaszokhoz csatlakozó, tervezett töltéstest és biztonsági padkák megépítéséhez, valamint a talajcseréhez 223 ezer köbméternyi földmennyiségre van szükség; emellett mintegy 55 ezer köbméter humuszréteg leszedését és deponálását végzik el. A fejlesztés költségeinek nagy részét, mintegy 883 millió forintot a Környezet és Energia Operatív Program keretében kiírt pályázaton keresztül finanszírozná Kisvarsány, a fennmaradó részt pedig önerőből teremti elő a község.

Lőszermentesítés

Az önkormányzat öt éve indította el a projekt előkészítő munkálatait, amelynek eredményeként készült el a megvalósíthatósági tanulmány, majd a végleges engedélyes tervek. A beruházás megvalósítására benyújtott pályázat első szakasza lezárult, a hiánypótlás benyújtása, illetve a sikeres elbírás után nyáron kezdődhetnek el a régészeti és lőszer-mentesítési munkálatok – közölte Tiba Péter.

A kivitelezés július végén, augusztus elején indulhat, az új gátszakasz átadását 2013 őszére tervezik. Az új töltésen az üzemeltetési és árvízvédelmi feladatokat a térségi vízügyi igazgatóság fogja ellátni.

A töltés megépítésével lehetőség nyílik egy ipari terület létrehozására, a vállalkozások betelepülési kedvére pedig ösztönzőleg hathat az M3-as autópálya közelsége is – fogalmazott a polgármester.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.