Nem kell még egyszer külső miniszterelnök az MSZP-nek, inkább olyan virtigli kormányfő kell nekünk, mint Horn Gyula – mondta el Szanyi Tibor a szocialista párt népi platformjának találkozóján. A Hír TV Versus című műsorában ugyanakkor úgy fogalmazott: a pártnak egyelőre nincs konkrét terve, de ha az MSZP nem tud a választásokig megerősödni, szövetségben kell gondolkoznia.
Készülnek a „programok”
A Haza és Haladás Alapítvány által a közelmúltban készített választási „győzelmi forgatókönyv” részletes áttanulmányozása során ismételten komoly csúsztatásokra bukkant az mno.hu. Bajnai Gordon szerint az országnak ma a nemzetet megosztó, haladásellenes, a szolidaritást elvető és Európától elforduló kormánya van. A volt miniszterelnök egy mélyszegénységgel kapcsolatos konferencián dobta be magát amerikai kiruccanása után.
Az MSZP baloldalisággal, reménnyel, erővel növelné bázisát egy kiszivárgott stratégia szerint. Meg hazugságokkal és lopással. Maguktól is loptak, de Hobótól is. Megint – számolt be az MNO.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!