Szigetvári Viktor, a Bajnai-szervezet kurátora, az MSZP egykori kampányfőnöke állítja, hogy nem folyik külföldről pénzelt politikai alternatívaképzés azáltal, hogy a Clintonhoz közeli Center for American Progress, melynek létrehozásában közreműködött Soros György üzletember is, komoly milliókat öl a Haza és Haladás Alapítványba.
Ebben az esetben is a fővárosihoz hasonló motivációk állhattak a háttérben, mivel tudvalévő, hogy a megye 1994 óta számított az MSZP egyik legerősebb bázisának és csak 2010-ben szenvedtek itt súlyos vereséget, bár annak mértéke a legkisebb volt. Az egyik legjobb példa Szigetváriék csúsztatására az újonnan kialakított szigetszentmiklósi körzet, ahol 2002-ben és 2006-ban a Fidesz még 35 százalékot sem kapott, és 2010-ben is csak 46 százalékot. Mindezek alapján ezt a körzetet sem minősítették biztos baloldalinak.
Jól látszik, hogy a Bajnai-féle alapítvány mostani tanulmányát sem tudta úgy elkészíteni, hogy teljes mértékben mentes legyen a politikai motivációktól. Az elemzés célja a baloldali egység kikényszerítése a közös választási indulás révén, amelynek a motorja egyes-egyedül a Haza és Haladás Alapítvány és Bajna Gordon lehet. A volt miniszterelnök kapcsán pedig érdemes emlékeztetni mindenkit arra, hogy eddig egyetlen parlamenti választáson sem indult még.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!