Hoffmann formaruhapárti, de nem úgy értette

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Jelenleg nincs napirenden az iskolaköpeny kérdése, néhány hónap múlva foglalkoznak majd érdemben vele – mondta Hoffmann Rózsa.

NT
2012. 09. 11. 8:29

Szólt még arról, hogy atlétikai programot indítanak el alsó tagozaton az atlétikai szövetség közreműködésével, amelynek keretében játékos formában vezetnék be a gyerekeket a komolyabb sportokba. Ehhez alsó tagozaton megfelelő továbbképzés indul idén a tanítók számára, és az eszközöket is megkapják majd az intézmények.

A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete (MTTOE) szerint lesz elegendő pedagógus a mindennapos testnevelésórák megtartásához, és az új rendelkezés kikényszerítheti majd a hiányzó 300-400 tornaterem megépítését.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) jelezte: felelősségre vonná az iskolákat, ha létesítményhiányra vagy másra hivatkozva nem tartják meg a testnevelésórákat, vagy ha pénzt kérnek értük a szülőktől.

Mindennapos testnevelés az első, ötödik és kilencedik évfolyamon felmenő rendszerben, tankötelezettség 16 éves korig – ezek a fokozatosan életbe lépő új köznevelési törvény szeptembertől hatályos legfontosabb pontjai.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.