Párkapcsolati erőszak: újabb fontos ponthoz értek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Megalakult a párkapcsolati erőszak büntetőjogi meghatározásával foglalkozó munkacsoport pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

WL
2012. 09. 21. 15:33

Drasztikus csökkenést hozhat

A parlament hétfőn fogadta el azt a népi kezdeményezést, amely arra irányult, hogy legyen önálló bűncselekmény a párkapcsolaton belüli erőszak. A kormány tájékoztatása szerint még idén meghozhatják az erről szóló jogszabály-változtatást.

Emberéleteket menthet, amennyiben bevezetik a törvényt – mondta el az MNO megkeresésére Tóth Veronika, az Avon kommunikációs vezetője, akinek cége az aláírásgyűjtést segítette. Elmondása szerint a külföldi példák azt mutatják, hogy a párkapcsolati erőszakból bekövetkező halálozások száma drasztikusan csökken egy ilyen törvény bevezetésének hatására. Hazánkra vetítve ez azt jelenti, hogy az évi 72 partner által elkövetett gyilkosság 30-40 körülire csökkenne.

Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő azt mondta: a kiszolgáltatott nők és gyermekek védelmében végzett munkája érdemi lépéshez érkezett, és reméli, hogy a civilek segítségével sikerül végigvinni ezt az ügyet, és a közös munkának meglesz az eredménye.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.