Dolgos két napjuk lesz a képviselőknek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az elmúlt hetek hosszabb ülései után visszatér a kétnapos ülésezéshez az Országgyűlés a jövő héten.

TK
2012. 10. 14. 11:32

A kormány július 12-én nyújtotta be a parlamentnek a földtörvény tervezetét, amely több ponton meg kívánja akadályozni, hogy a termőföld külföldi kézbe kerüljön, valamint a zsebszerződések ellen is komolyan fel kíván lépni.

A magyar termőföld hazai kézben tartása kapcsán komoly harc várható a következő szűk két évben, azonban ha megnézünk pár nyugat-európai szabályozási példát, akkor jól láthatjuk, hogy ők sem engedik ki a kezük közül ezt a stratégiai területet. Azt sem lehet kizárni, hogy Brüsszel ismételten „bele fog kötni” a magyar szabályozásba.

A témában lapunknak korábban Budai Gyula nyilatkozott, aki az interjúban arról is beszélt, hogy országosan körülbelül százezer hektár nagyságú területet szeretne kisajátítani a kormány.

Zárszámadás, működés

A parlament elfogadhatja azt az indítványt is, amely az egészségügyi dolgozók bérfejlesztése és a magasabb szintű egészségügyi ellátás érdekében emelné a cigaretta, a dohány, az alkoholos italok, valamint az LPG-üzemanyagok adómértékét. A fentiek mellett döntés várható még a kormány 2011-es zárszámadásáról, a Bethlen Gábor Alap 2011-es működéséről és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2011-es költségvetéséről szóló határozatokról. A szavazásokat követő vitákban a képviselők egyebek mellett megtárgyalhatják a Volánbusz-bizottság jelentését, amely a társaság 2003-as reorganizációs programja végrehajtását vizsgálta.

Földtörvény

Az Országgyűlés keddi napirendje az új földtörvény általános vitájának megkezdésével indul. Ennek során a miniszteri expozé, valamint a frakciók vezérszónokainak felszólalásai hangzanak el, míg további képviselői felszólalásokra a vita folytatásában lesz lehetőség. Orbán Viktor szombaton Cegléden azt mondta, az új földtörvény teljes egészében véget vet a külföldiek földvásárlásának, visszaszerzi „a zsebszerződéssel kilopott földet”, megvédi a termőföldet a spekulánsoktól és a bankároktól is, és korlátozza a nagybirtokot. A külföldiek termőföldszerzéséről szólva nyomatékosította: az új jogszabállyal ez „be van fejezve, nincs, nem lesz”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.