A 65 év felettiek kedvezménye biztosan megmarad

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Jogszabályi szinten négy társadalmi csoport kedvezményét őrzik meg biztosan: a 65 év felettiekét és a 6 év alattiakét, valamint a fogyatékkal élőknek és kísérőiknek, továbbá a diákoknak járó kedvezményt – mondta Giró-Szász András.

NT
2012. 11. 23. 11:36

Bakondi vezeti a téli feladatokra való felkészülést

A kormányszóvivő közölte azt is: a kabinet döntése értelmében Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője koordinálja majd a téli időszak társadalmi problémáival, így például a szociális, közegészségügyi, lakhatási és közbiztonsági feladatokkal kapcsolatos kormányzati intézkedéseket. Giró-Szász elmondta, az altábornagy állandó kapcsolatban lesz minden érintett hatósággal, minisztériummal.

A szóvivő jelezte egyúttal, hogy december elsejétől ismét életbe lép a kilakoltatási moratórium. Hozzátette, hogy október 15. és április 15. között, a fűtési szezon alatt egyes közfeladatot ellátó állami és önkormányzati intézményeknél tilos kikapcsolni a közműveket. Emellett arról is beszámolt, hogy a Belügyminisztérium egymilliárd forint értékben biztosít tűzifát –15 százalékos önrész mellett – önkormányzatoknak. Az a 237 település azonban, amely az említett önrészt sem tudja kifizetni, ingyenesen kapja meg a tüzelőt – jelezte. Ezektől az intézkedésektől azt reméli a kormány, hogy hatékonyan, a mindennapi életet biztosítva tudja ellátni a téllel kapcsolatos feladatait az állam – mondta Giró-Szász András.

Alappillér

Bakondi György altábornagy korábban a közbiztonság egyik alappillérének nevezte az év első felében végrehajtott magyarországi polgári védelem és katasztrófavédelem szervezettségi és minőségi átalakítását. Mint arról lapunk beszámolt, szisztematikus felkészülés kezdődött a tavaszi árvizekre. 2012 tavaszán a védekezés szolgálatába állt megyénként egy, plusz országosan még öt raktár, valamint egy új, az öngondoskodásra ösztökélő katasztrófavédelmi törvény.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.