Földtörvény: Orbán minden kérdésben megegyezésre számít

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„Összesen talán két vagy három kérdésben maradt fenn egyeztetési lehetőség, de nagyon közel vagyunk, minden kérdésben meg fogunk állapodni” – fogalmazott a kormányfő hétfőn.

PR
2012. 11. 05. 12:40

Az új magyar földtörvény lényege, hogy csak földműves vásárolhat földet Magyarországon, földműves pedig az, aki egy adott településen lakik és gazdálkodással foglalkozik, termel, jószágot tart; ez az álláspont pedig megvédhető mind bel-, mind külföldön – jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter az M1 Az Este című műsorában.

Font Sándor agrár-szakpolitikus a Magyar Nemzetnek korábban azt nyilatkozta: egy újonnan felálló állami hivatal előzetes engedélyére lesz szükség minden egyes termőföldbérleti és adásvételi szerződés életbelépéséhez, s miután alapszabály, hogy földet csak az eladásra kínált birtoktól legfeljebb húsz kilométerre lakó földműves vásárolhat, kizárt, hogy életbe tudnának lépni a zsebszerződések.

Fazekas Sándor az új földtörvény megkezdődött általános parlamenti vitájáról szólva azt mondta: bár a jogszabály kapcsán „vannak viták és eltérő nézetek”, bízik benne, hogy azt végül sikerül majd konszenzussal elfogadnia az Országgyűlésnek. Az új földtörvény ugyanis a „vidék alkotmánya” lesz, mely 1100 év után kínál lehetőséget a birtokviszonyok rendezésére – tette hozzá a politikus.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.