Orbán: „Offshore-spekuláns” nem lesz az MNB élén
Az új jegybankelnök személyét firtató kérdésre Orbán Viktor azt válaszolta: „offshore-spekuláns” még egyszer nem lesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Semmilyen döntés nem született ebben a kérdésben – közölte arra a felvetésre, miszerint lehetséges-e, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter váltja Simor Andrást márciusban a központi bank élén. Hozzátette, minden döntésnél azt nézi, mi teszi könnyebbé, egyszerűbbé, biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá az ország életét.
Szintén kérdésre válaszolva megerősítette, hogy az elektronikus útdíj ügyében a tervek szerint haladnak, a törvényben előírt időpontban megvalósul a beruházás, és a bevétel is befolyik majd.
Nem lehetett volna eloltani a tüzet
Orbán Viktor kitért az előzetes választási regisztráció kérdésére is, amelyről – mint mondta – a józan ész, és nem pedig az erő hangja alapján döntött a Fidesz. Szavai szerint az Ab alaptörvény-ellenességet kimondó döntése után „olyan hőfokú lett a vita, akkora volt a tűz”, hogy azt eloltani a választásokig már nem lehetett volna, ezért jobb volt „befagyasztani az egészet”. Jelezte ugyanakkor, hogy a Fideszben „körülbelül kettő perc alatt döntés született” az ügyben. Nem szabad ugyanis úgy „ráfutni” a választásra – folytatta –, hogy vita van a voksolás szabályairól, noha szerinte szükség lett volna végigvinni az eredeti elképzeléseket, előzetes feliratkozás hiányában ugyanis a külföldön dolgozó magyarok többsége nem tud szavazni, de az most, bár „erő van hozzá”, nem lett volna ésszerű megoldás.
Orbán nem lesz ott a magyar–románon
Végül arra, hogy hol fog szurkolni a magyar–román labdarúgó-mérkőzésen, a kormányfő azt felelte: „osztozom a szurkolók sorsában”. Az esetleges helyszínváltoztatásról szólva megjegyezte, a kabinetnek nincs beleszólása abba, hogy melyik sportág melyik rendezvényét hol és milyen körülmények között rendezzék meg. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) január elején hozta nyilvánosságra, hogy a testület fegyelmi bizottságának döntése értelmében a magyar válogatott a következő, Románia elleni hazai világbajnoki selejtezőmérkőzését zárt kapuk mögött köteles lejátszani március 22-én. A FIFA illetékes testülete azért büntette meg súlyosan a magyar szövetséget, mert az augusztus 15-én rendezett, Izrael elleni barátságos mérkőzésen a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált, és sértő jelképeket mutatott fel. „A kormányt kívül szeretném tartani ezen a vitán. Ennek a vitának, az e mögött meghúzódó titkos és nyilvános, Magyarország ellenében tett lépéseknek olyan mélységei vannak, amelyekről nem indokolt, nem ésszerű beszélni, különösen nem a miniszterelnök esetében” – zárta szavait.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!