Rogán kérdésre hozzátette: ugyanakkor az, hogy 2014-ben nem lesz választási feliratkozás, a határon belül élőkre vonatkozik. Az Ab sem kritizálta ugyanis azt – magyarázta –, hogy regisztrációval jöjjön létre a névjegyzék a határon túl élő magyar polgárok esetében, akik nem rendelkeznek állandó lakhellyel Magyarországon. Ugyanígy azok esetében is önkéntes feliratkozással lehet felkerülni a választói névjegyzékre, akik kisebbségi listára akarnak voksolni. A politikus azt mondta, a külföldön dolgozó több százezer magyar választójogának gyakorlására is megoldást jelentett volna az előzetes feliratkozás, az Ab határozatát követően azonban ez a probléma megoldatlan maradt.
Ezen túlmenően minden részletkérdésben tanulmányozni fogják az Ab döntését, és azt tiszteletben tartva februárra, a parlament tavaszi ülésszakának kezdetére alakítják ki a végleges normaszövegre vonatkozó javaslatukat.
Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese úgy értékelte, hogy az Ab döntésében benne van az az „elementáris felháborodás”, ami a választási regisztráció miatt alakult ki az emberekben. „A regisztráció a Fidesz legrosszabb húzása lett volna” – mondta, hozzátéve, reméli, hogy az Ab határozata új szakaszt hoz a kormánypárt politizálásában, és a Fidesz ezentúl nem él majd vissza parlamenti kétharmadával.
Az MSZP szerint a Fidesz azzal, hogy lemondott az előzetes regisztráció bevezetéséről, belátta: ebben az ügyben vereséget szenvedett. Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke szerint a határozat azt bizonyítja, hogy „a magyar jogállam még él”.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!