Áder János államfő a csütörtöki napon megküldi az Alkotmánybíróságnak a választási eljárásról szóló törvényt, erről szóló nyilatkozatát a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján tették közzé. Áder alkotmányosan aggályos részeket talált a Magyarországon élő választópolgárokra vonatkozó regisztrációs előírásokban. Kifogásokat fogalmazott meg a kampányszabályokkal, a közvélemény-kutatásokkal kapcsolatos rendelkezésekkel és a törvény hatályba lépésével kapcsolatban is.
A köztársasági elnök beadványához az ellenzéki pártok észrevételeit is mellékelte. Az Alkotmánybíróság előzetes normakontrollja lehetőséget teremt arra, hogy a törvény hiányos vagy pontatlan rendelkezéseit mielőbb újra lehessen gondolni – olvasható a köztársasági elnök nyilatkozatában. Áder ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a parlamentben múlt hétfőn elfogadott választási eljárási törvény minden párt és képviselőjelölt számára garantálja az alkotmányos megmérettetés lehetőségét a szabad és demokratikus választásokon.
A Velencei Bizottság is ezt mondta
A köztársasági elnök, bár nem nevezte meg, de vélhetően a borítékban való regisztráció kapcsán élt kifogásaival. Az államfő konkrétan a regisztráció kapcsán semmilyen kifogást nem tett, ami megegyezik a Velencei Bizottság állásfoglalásával, amely szerint „a választási regisztráció fontos alapot képez a választásra jogosultak egyenlő és általános részvételének biztosításához az adott választásnál”.
Az Alkotmánybíróság az előzetes normakontroll során bár vizsgálhatja az egész választási eljárási törvényt, de kiemelten a köztársasági elnök által aggályosnak tartott részekről dönthet.
Kövér László jónak tartja, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) elé kerül a választási eljárási törvény. Az Országgyűlés elnöke ugyanakkor megjegyezte, hogy az ő alkotmányos meggyőződését nem sérti a választási eljárási jogszabály. Az Országgyűlés elnöke erről csütörtökön egy komlói sajtótájékoztatón beszélt, kérdésre válaszolva.
Kövér azt mondta, hogy az Ab-nak e törvényről hozott akár pozitív, akár negatív döntése „lezárhatna bizonyos későbbi vitákat, és elébe mehetne ellenzéki politikai manipulációs törekvéséknek”, amelyek adott esetben egy választási eredmény legitimitását próbálnák kétségbe vonni.