A Sólyomváriné Csendes Mária vezette tanács csütörtökre hat tanút idézett be abból a több mint százból, akiket majd meghallgatni kíván. A tanúk mindegyike fenntartotta korábbi nyomozati vallomását. A bíró, az ügyész és a védők kérdéseire válaszolva egybehangzóan állították: a 2008. május 21-i találkozón a kormány jelenlévő képviselői pozitívan fogadták a befektetők prezentációját, ám nem hoztak konkrét döntést a tervezett turisztikai beruházás támogatásáról.
Többen is hangsúlyozták: a per által érintett időszakban több, állami szempontból kiemelt jelentőségű beruházást tervező külföldi befektetővel – köztük az Audi és a Mercedes autógyárak képviselőivel – is folytatott megbeszélést hasonló keretek között a volt kormányfő. R. György, az előző kormány Miniszterelnöki Hivatalának személyi titkára, az emlékeztető készítője elmondta: a kaszinóberuházásról szóló eszmecserén feladatokat, felelősöket nem jelölt ki a kabinet, a résztvevőknek kizárólag a befektetőkkel való további kapcsolattartásban volt teendőjük. „A miniszterelnöktől nem hangzott el olyan utasítás, hogy a telekcserét végre kell hajtani, vagy a koncessziós szerződést ki kell írni” – fogalmazott.
A külföldi befektetői csoportot képviselő Joav Blum izraeli–magyar vállalkozó személyi asszisztense a tárgyaláson arról beszélt: büszke, hogy részese lehetett a „grandiózus, komplex turisztikai beruházást tervező” csapatnak. Kijelentette: sok ország ingyen biztosítana területet egy ilyen horderejű, 3000 embert foglalkoztató projekthez. A találkozót követő befektetői megbeszélésen az üzletemberek egyszerre voltak elégedettek és bizalmatlanok, óvatosak is. Mindez arra utalt: konkrét ígéretet nem kaptak a kormánytól – vélekedett.
T. András, a Miniszterelnöki Hivatal egykori főtanácsadója vallomásában közölte: a 2008. május 21-i találkozón felmerült a telekcsere elvi lehetősége, ám konkrét döntés nem született az ügyben. A tanú szerint a felkészültnek tűnő befektetők prezentációja után a kabinet olyan álláspontra helyezkedett, hogy „ez egy nemzetgazdasági szempontból jó projekt, melyet támogatni kell”.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!