A pécsi támadó „sehol ne érezze magát biztonságban”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nagy erőkkel keresik a rendőrök a pécsi polgármester lányát megtámadó Nyerges Zoltánt. Az ORÖ százezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel.

WA
2013. 04. 08. 17:28

A Terrorelhárítási Központ tagjai vasárnap több embert is előállítottak. A Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat százezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel Nyerges Zoltán kézre kerítéséért.

A Pécs Ma honlapján szombat délután azt írta, hogy a Páva Zsolt lányának bántalmazásával gyanúsított Nyerges Zoltán amikor Komlón élt, nevelőjének lányát erőszakolta meg, majd ezt követően került börtönbe. A Bama.hu úgy tudja, hogy több hasonló esete is volt már korábban Nyergesnek. A lap szerint először Sikondán kapott el egy lányt, akit megvert, majd megerőszakolt. A rendőrök elfogták, de az ügyészség kiengedte, ekkor a férfi még fiatalkorú volt. Később Mánfán tette ugyanezt egy másik fiatal lánnyal, ami után ismét elfogták, ezúttal viszont már börtönbe került, ahonnan tavaly év elején szabadult.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.