Mindekinek érdeke az alkotmány körüli vita rendezése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Minden olyan ponton, ahol a közösségi és a magyar jog ütközése egyértelműen kimutatható, a kormány kész a bizottsági észrevételek kezelésére.

BL
2013. 04. 18. 12:15

„Mi akkor követtük volna el a legnagyobb hibát, hogyha az egyébként a kezünkbe adott kétharmados többséggel nem élünk, és alapvető változtatásokat nem hajtunk végre” – mondta Rogán Antal. Hozzátette azonban, hogy mivel Magyarország egy nemzetközi közösséghez tartozik, az ezzel kapcsolatos vitákat vállalni kell, és a szükséges korrekciókat véghez kell vinni.

Tulajdonképpen az Európai Néppártot bomlasztják az unió baloldali pártjai, amikor Magyarországot támadják – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Hankiss Ágnes fideszes európai parlamenti képviselő. Vélekedése szerint a strasbourgi vita annak a jele volt, hogy elkezdődött a 2014-es EP-választási kampány.

 

A magyarországi alkotmányos helyzetről lefolytatott vita kapcsán Szájer József, az Európai Parlament néppárti frakciójának elnökhelyettese azt emelte ki, hogy igazából semmi újdonság nem volt. „Három éve, immár harmadik alkalommal ugyanazokat a rágalmakat halljuk, és nem jutottunk előbbre, hogy mi a problémája az EU-nak” – mondta.

 

Gulyás Gergely a vitát úgy értékelte: ez már azt megelőzően értelmét vesztette, hogy elkezdődött volna, hiszen az Európai Bizottság nem készült el a vitára az alkotmánymódosítással kapcsolatos véleményével.

 

Nem szűkíti az Alkotmánybíróság jogkörét a negyedik alkotmánymódosítás. A Századvég Alapítvány részletes elemzést készített az alaptörvény módosításáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.