Bár a BKK jelenleg épp az M2-es metróban bíbelődik az Alstom szerelvényekhez igazítani kívánt biztosítóberendezéssel, az észak-déli vonalon is komoly változásra számíthatunk. Nyáron a főpolgármester maga írta a fejlesztési miniszternek, hogy a 3-as metró időzített bomba, sürgősen fel kell újítani az alagutat és a vonatokat is. Júliusban kiderült, hogy a teljes pályarekonstrukcióról most novemberben fogják aláírni a szerződést a beruházóval, a tervezési szakasz lezárultával pedig 2016-ban megindulnak a munkálatok. Ez egyben azt is jelenti, hogy a következő három évben ugyanolyan rettenetes körülmények között közlekedhetünk a 3-as metróval, mint eddig.
Néhány nappal ezelőtt a Metróért Egyesület adott hírt arról, hogy szakmai berkekben napvilágot látott egy megoldási terv a több évtizede közlekedő, rogyadozó szovjet kocsik lecserélése ügyében. Az információk szerint orosz szerelvények érkeznének Budapestre, mégpedig kedvező konstrukció keretében.
A Budapesti Közlekedési Központ először ellentmondást nem tűrően cáfolta a hírt. Azt mondták, ha az egyesület megírta, akár már be is szerezhetné a metrókat saját költségén. Ezután azonban Tarlós István az Indexnek elismerte: valóban nagy átalakításokat terveznek a 3-as vonal kocsiparkjában. Mintegy 65-75 milliárd forintból újítanák fel, építenék újra a most futó szerelvényeket. A tervek szerint nyílt közbeszerzési eljárásban 2016-tól halasztva tíz éven át fizetne a BKV a partnernek.
Napjainkban nyugati gyártó már nem szállítana járműveket ilyen kondíciókkal, így tényleg valószínűnek tűnik, hogy Oroszországgal tárgyalhat a közlekedési vállalat. Ezt egyébként független szakértők is megerősítették.
Ami az orosz szerelvények mellett szól, az a technikai háttér, ezzel már nem kellene megismerkedniük a vonatvezetőknek. A 2-es vonal automatizálása miatt a BKK-nak elvileg el kellene bocsátania dolgozókat, de mivel az újonnan beszerezni kívánt kocsikkal is sok karbantartási feladat járna, a leépítésre sem lenne feltétlenül szükség. Az új vonatok kocsiszekrénye nagyon hasonlít a budapestiekére, így a szakembereknek az alapvető javítási munkálatokhoz sem kellene újraképezniük magukat.