A baloldali választási tömörülés társelnöke az MSZP és az Együtt–PM Szövetség Pest megyei képviselő-jelöltjeinek bemutatásán a Hír TV kérdésére beszélt erről. Szigetvári szerint a rezsicsökkentés nem fenntartható, ezért ebben a formájában meg kell szüntetni.
„Öt víziközmű társaság van Magyarországon, körülbelül 50 milliárdos forgalmat bonyolítanak idén, és ez mutat rá leginkább arra, hogy a rezsicsökkentés miért hazugság, ki merem mondani, hogy mi ebben a formában természetesen megszüntetnénk, miközben teszünk azért nagyon sokat, hogy olcsó legyen a közszolgáltatás minden magyar állampolgár számára, szociális helyzetétől függően” – mondta az Együtt–PM társelnöke.
Nem tartható a rezsicsökkentés az MSZP elnöke szerint sem – Mesterházy Attila a Hír TV kérdésére azt is mondta, ha az MSZP kerül kormányra, felülvizsgálják az államosított közszolgáltató cégeket. A szocialisták elnöke úgy véli, hosszú távon nem fenntartható például a vízművek, távfűtési szolgáltatások önkormányzati kézbe adása és a díjszabások erőszakos csökkentése. Mesterházy úgy fogalmazott, hogy az állami kézbevétel után a működésképtelen társaságok esetében elgondolkodnak egy új konstrukcióról, bár nehéz lesz új befektetőket találni.
„Már most látszik, hogy nem fenntartható ez a rezsicsökkentés. Vannak olyan települések, városok Magyarországon, ahol a közszolgáltatás döcög vagy nehéz helyzetbe került. Hogyha év végén megvárjuk majd az önkormányzatoknak a zárszámadását vagy a költségvetési zárását, akkor érdemes majd megnézniük, hogy hány önkormányzat által tulajdonolt cég került csődbe vagy kerül negatívba, egyenlegbe amiatt, hogy ezt a fajta megoldását választotta a kormány a rezsicsökkentésnek.”
Bajnai Gordon a pozsonyi Sme című liberális lapnak adott májusi interjújában csalásnak és tarthatatlan intézkedésnek nevezte az Orbán-kormány rezsicsökkentését. Az Együtt–PM vezetője ugyan elismerte, hogy Magyarországon magasak a lakhatással kapcsolatos költségek, de arról beszélt, hogy ők ezt más módon, például energiatakarékossági intézkedésekkel orvosolnák.