A Gyurcsány-koalíciónak saját magát kellene üldöznie

A Fidesz szerint a „Gyurcsány-koalíciónak” nem logókkal és szlogenekkel kellene foglalkoznia.

MNO
2014. 02. 07. 13:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előzőleg a baloldali összefogás pártjai bejelentették: jogi lépéseket tesznek, mert álláspontjuk szerint törvénysértő módon, ingyenesen engedte át a kormány a Fidesznek a Magyarország jobban teljesít szlogent.

A Fidesz sajtóirodája az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében erre reagálva azt írta: az emberek még mindig egyenes válaszokat várnak arra a kérdésre, hogy „honnan, kitől, hogyan, miért ment a több száz millió forint Mesterházy Attila helyetteséhez, Simon Gáborhoz”. Kérdés az is – folytatták –, „miért falaz” Simon Gábornak az egész „Gyurcsány-koalíció”, kik és mióta tudtak erről az MSZP-ben.

Az ausztriai bankszámláján tartott 240 millió forint miatt megvádolt Simon Gábor csütörtökön közölte, hogy lemond a szocialista pártban viselt minden tisztségéről, kilép az MSZP-ből, visszalép a képviselő-jelöltségtől, és február 12-i hatállyal lemond parlamenti mandátumáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.