Megijedt a Hír TV kérdésétől az MSZP szóvivője

Inkább véget vetett a sajtótájékoztatónak.

WA
2014. 02. 20. 16:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sajtótájékoztatón nincs baloldali válasz a Gyurcsány Ferenc meggazdagodását firtató kérdésre. Az MSZP szóvivője nem hagyta szóhoz jutni Szigetvári Viktort, a Bajnai-szövetség társelnökét és Molnár Csabát, a Gyurcsány-párt ügyvezető alelnökét, amikor a Hír TV arra volt kíváncsi, hogy a volt miniszterelnök törvényesen és tisztességesen szerezte-e milliárdos vagyonát.

Gyurcsány Ferenc vagyonosodását az ügyészség már nyolc éve gyanúsnak és a jó erkölcsbe ütközőnek találta. Büntetőeljárást azonban a hatóság már nem indíthatott – a felvetődött bűncselekmények elévülése miatt.

Az MSZP sajtófőnöke a Hír TV írásban feltett kérdésére azt válaszolta, hogy a Magyar Szocialista Párt álláspontja szerint Gyurcsány Ferenc törvényesen és tisztességesen szerezte vagyonát.

A Bajnai-szövetség egyik országgyűlési képviselője kibújt az egyenes válasz alól: „Ha valaki Gyurcsány Ferenc vagyonát meg akarja vizsgálni, a jelek szerint Gyurcsány Ferenc áll elébe. Úgyhogy akkor ezt meg lehet tenni. Én nem hiszem, hogy itt találgatásokba kéne bonyolódni” – mondta Szabó Rebeka.

Az MSZP volt elnökhelyettese sem válaszolt érdemben az egykori KISZ-titkár vagyonosodásra vonatkozó kérdésre. Szili Katalin a Hír TV azon kérdésére, miszerint Gyurcsány Ferenc törvényesen szerezte-e a vagyonát, azt válaszolta: „ezt tőle kell megkérdezni, én nem ismerem a vagyoni helyzetét, csak azt, amit a sajtóból lehet olvasni”.

Szili a társadalmi igazságosság világnapján petíciót adott át a jelenlegi kormányfőnek, amelyben – egyebek mellett – méltányosságot kér Orbán Viktortól. Szili Katalin, aki ma már saját pártjában, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppártban politizál, a szegénység leküzdését és a munkahelyteremtést sorolta legfőbb célja közé.

A bukott miniszterelnököt és stábját a hétvégén is felzaklatták a vagyongyarapodást firtató kérdések. Szombaton Gyurcsányék ahelyett, hogy válaszoltak volna ezekre, videóra vették a kérdező újságírókat. Gyurcsány Ferenc múlt pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: üzletemberként nem volt köze a politikához, és mindig tisztességesen, a törvényeket betartva járt el. A közszolgálati televízió Híradója szerette volna megkérdezni Gyurcsány Ferencet, hogy segítették-e őt és a cégét a pártállami időkben kiépített összeköttetései, illetve hogy miniszterelnöki pozíciója elősegíthette-e cégei gyarapodását. Erre a kérdésre azonban nem válaszolt, sőt a kérdés közben kiment a teremből.

Nem lehet megállapítani, voltak-e valós teljesítések és azok a díjazással arányban álltak-e – többek között ezt állapította meg az a felügyelőbizottsági jelentés, amely a paksi atomerőmű és a Gyurcsány Ferenchez köthető Agóra Kft. közti 1997–98-as tanácsadói szerződéseket vizsgálta – írta a szombati Magyar Nemzet. Az 1997–98-ban kifizetett 80 millió forint inflációval számolva ma 213,8 millió forintnak felel meg. A Demokratikus Koalíció elnöke egyébként pont úgy viselkedik a volt cégének juttatott tanácsadói milliók kapcsán, mint amikor fény derült a diplomabotrányára. Először a feleségéhez irányította az érdeklődőket Paks kapcsán Gyurcsány Ferenc, majd támadásba ment át.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.