Pelczné Gáll Ildikó azt mondta, tíz-tizenkét fideszes mandátum megszerzését tartja reális célkitűzésnek a májusi voksoláson. Ezt eddigi teljesítményükkel és a múlt vasárnapi országgyűlési választás eredményével magyarázta, utóbbiról úgy fogalmazva: a választók egyértelmű felhatalmazást adtak arra, hogy a kormánytöbbség folytassa munkáját. Az április 6-i voksoláson a szavazók emellett nemet mondtak a gyűlölködésre és a kilépésre az Európai Unióból – tette hozzá.
Hangsúlyozta: a jövőben is határozottan akarják képviselni a magyar érdekeket az EP-ben, meg fogják védeni a rezsicsökkentést és a magyar földet. Mint fogalmazott, semmilyen diktátumot nem fogadnak el az Európai Bizottságtól, „nem tekintjük az Európai Bizottságot Magyarország kormányának”. Kiemelte azt is, a nemzeti lista alkalmas arra, hogy a határon túli nemzetrészeket, Kárpátalját, Erdélyt, a Vajdaságot, a Felvidéket és a diaszpórát is képviselje.
Erdélyt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke képviseli – akinek jelöltségéről egyeztettek a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) is –, a nyugati magyarságot Schöpflin György, Kárpátalja, a Vajdaság és a Felvidék esetében pedig arra kérték fel a választmányt, hogy vegyék fel a kapcsolatot ezekkel a határon túli nemzetrészekkel, és onnan nevezzenek meg majd politikusokat a listára.
Pelczné Gáll Ildikó és Szájer József tájékoztatása szerint hét jelenlegi Fidesz–KDNP-s EP-képviselő, Glattfelder Béla, Bánki Erik, Járóka Lívia, Hankiss Ágnes, Surján László, Bagó Zoltán és Őry Csaba nem folytatja munkáját Brüsszelben, közülük van, aki Magyarországon politizál majd a továbbiakban.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!