Kitiltás: hallgat az Egyesült Államok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Továbbra is várja a Legfőbb Ügyészség az amerikai igazságügy-miniszter válaszát az adóhatóság elnökét is érintő kitiltási ügyben feltett kérdéseikre.

Swendt Pál - Katona Mariann
2014. 11. 08. 6:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

André Goodfriend eközben az ATV.hu újságírójának kérdésére azt közölte, beutazási ügyekben csak az érintett személyekkel beszélnek, lehetőség szerint személyesen. Azt azonban nem tudni, hogy az Egyesült Államokból kitiltott hat ember közül bárki érdeklődött-e már náluk, a nagykövetség ugyanis megkeresésünkre ezt sem árulta el. Csak annyit válaszoltak, pillanatnyilag nincs olyan mondanivalójuk, amit megosztanának a sajtóval.

Szelényi Zsuzsanna, az Együtt– PM országgyűlési képviselője Goodfriend állításai alapján cselekvésre szólította fel Vida Ildikót. Azt kérte, a NAV elnöke – aki lapunknak adott interjújában ismerte el, hogy a kitiltottak között van – vegye fel a kapcsolatot az ügyvivővel, hogy részletes információkat kaphasson a beutazási botrány hátteréről, a korrupciós vádakkal összefüggő bizonyítékokról. Követelte azt is, hogy a bizonyítékokat juttassa el a magyar hatóságoknak, mindenekelőtt az ügyészségnek, munkáltatójának és a nemzetgazdasági miniszternek.

A részleteket és a konkrétumokat firtatja az LMP is, Schiffer András társelnök az amerikai ügyvivőnek írt levelet. Arra – a 2008-ban kötött bűnügyi együttműködésre – hivatkozik, amely alapján Polt Péter legfőbb ügyész már megkereste tengerentúli kollégáját.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közben – Mesterházy Attila volt szocialista pártelnöknek írt válaszlevelében – azt közölte: a magyar kormánynak nincs tudomása arról, hogy kik szerepelnek a kitiltottak listáján és megismétli: várják az Egyesült Államok bizonyítékait.

Nyomoznak

Befolyással való üzérkedés bűntettének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen folytat eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda a kitiltási ügy és az állítólagos magyarországi korrupciót bepanaszoló amerikai Bunge cég kapcsán – írja a Fullánk.com internetes portál. A feljelentés szerint ismeretlenek az amerikai cégre próbáltak nyomást gyakorolni, s az ügy tisztázásával kiderülhet, az ott történteknek van-e közük ahhoz, hogy magyar állampolgárokat tiltottak ki az Egyesült Államokból. Megírtuk, a Bunge érintett lehet egy hazai áfacsalást felderítő nyomozásban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.