Goodfriend nem zárkózik be a nagykövetségre

A megbízott amerikai ügyvivő újfent kiállt a civil társadalom mellett.

GB
2014. 12. 04. 21:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügyvivő hivatkozott Barack Obama szeptember végén New Yorkban elhangzott beszédére, amelyben az amerikai elnök Magyarországot Egyiptommal együtt olyan országként említette, ahol „megfélemlítik a civil társadalmat”. André Goodfriend hangsúlyozta, mindazok az elvek – többi között az átláthatóság, a joguralom, a jó kormányzás és a működő civil társadalom –, amelyekről párbeszéd folyik az amerikai és a magyar kormány között, nem az Egyesült Államok elvei, hanem közösen vallott értékek. Washington nem írja elő Magyarországnak, hogy mit tegyen, milyen törvényei legyenek, ezek közös értékek, standardok, egyezmények – tette hozzá.

A diplomata kifejtette: arról van szó, amit Bibó István, a 20. század kiemelkedő gondolkodója a szabadság kis köreiként írt le. Jellemzően az autoriter rendszerek próbálták távol tartani egymástól az embereket – fűzte hozzá, megjegyezve, demokráciában szükség van olyan hálózatokra a társadalomban, amelyek szabadon működnek, és ez nem csak amerikai gondolat.

Részvételéről a magyarországi tiltakozó megmozdulásokon Goodfriend azt mondta: ha elmegy egy tüntetésre, nem azért megy, mert egyetért vele, hanem mert látni akarja, mi történik a magyar társadalomban. „Inkább azért kritizáljanak, mert túl sok helyen jelenek meg, mintsem azért, hogy bezárkózom a nagykövetségre, és nem megyek sehova” – mondta az amerikai ügyvivő a Dialógus Intézet pódiumbeszélgetésén a jórészt egyetemistákból álló hallgatóságnak.

Vida Ildikó, a NAV elnöke régóta tartó vitát folytat az amerikai ügyvivővel Egyesült Államokból történt kitiltása miatt. Erről, és Goodfriendnek célzott csütörtöki nyilatkozatáról ide kattintva olvashat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.