A vitanapon elhangzott ellenzéki bírálatokról szólva kijelentette: szándékos zűrzavarkeltés folyik a kérdésben, az illegális határátlépők kérdését ugyanis egyesek a terrorizmussal keverték össze, míg mások az ide érkező uniós polgárokkal – akik Kósa Lajos szavai szerint ugyanolyan jogi státuszt élveznek, mint a magyar állampolgárok –, vagy azokkal a magyarokkal, akik az Európai Unió területén vállalnak munkát.
Magyar, osztrák és német rendőrök közösen próbálják kiszűrni az illegális bevándorlókat a Nyugat-Európába tartó vonatokon, valamint azokon a pályaudvarokon, amelyeken fel lehet szállni ezekre a szerelvényekre – mondta Pethő Balázs, a Készenléti Rendőrség mélységi ellenőrzési osztályvezetője. Az Európai Bizottságtól 1,2 millió eurót kapunk.
A tájékoztatás szerint folyamatosan csökken az illegális bevándorlók száma, és közülük a nyugati országokba igyekvők a vasút mellett a közúti és egyéb tranzitútvonalakon is próbálnak Ausztriába eljutni.
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatai szerint a menekültjogi státuszt kérők nagy része nem várja meg a menekültjogi eljárás végét, 80 százalékuk eltűnik a hatóságok elől. Ők a schengeni belső határokon keresztül Ausztriába, Németországba igyekeznek eljutni.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!