Maruzs Roland kitért arra is, hogy második világháborús fegyverek, robbanótestek, lőszermaradványok is előkerülhetnek a Széll Kálmán téren. Ezért is kiemelten fontos, hogy ha valaki talál valamit, azonnal értesítse a rendőrséget. Budapest ostroma a második világháború egyik leghosszabb, 102 napig tartó ostroma volt, amelyből a védők 52 napot teljesen bekerítetten harcoltak végig.
A szovjet csapatok 1945. február 13-án foglalták el teljes egészében a magyar fővárost – mondta Maruzs Roland, kifejtve: az ostrom során a magyar és német katonák a budai Várból több irányba – köztük a mai Széll Kálmán tér felé – próbáltak kitörni a szovjet gyűrűből. A folyamatos golyózáporban tömegével estek el az emberek, a korabeli feljegyzések „hullahegyekről” számoltak be – fűzte hozzá. Nem volt más lehetőség, általában civilekkel temettették el az áldozatokat, és abban a helyzetben nem nagyon nézték azt sem, ki az elhunyt.
A kitörés során elesett német és magyar katonák száma több tízezer, többségük ott lett eltemetve, ahol hősi halált halt – tette hozzá Maruzs Roland, példaként említve, hogy számos katonai sír van a budai hegyekben. Ezeket az erdészek és a turisták jól ismerik. Az ott nyugvó áldozatok maradványait szeretnék egy központi katonai parcellában méltóképpen újratemetni.
A világháborúban elesett katonák földi maradványai még sok helyen előkerülhetnek, miután gyakorlatilag az egész ország hadszíntér volt. Különösen a nagyobb ütközetek helyszínén, ahol huzamosabb ideig állt a front – így Budapest környékén vagy például Székesfehérvár térségében. A második világháború alatt 140-150 ezer szovjet, 50-60 ezer német és 40-50 ezer magyar katona eshetett el Magyarország területén – mondta Maruzs Roland.
A háborús kegyeleti osztály célja, hogy teljes körűen feltérképezze a temetőkön kívüli magyar katonai sírokat. Hosszabb távon azt tervezik, hogy valamennyi fellelt áldozatnak megadják a végtisztességet, és hogy maradványaik közös helyen nyugodjanak – ismertette.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!