Szűcs Lajos úgy fogalmazott: Pad Ferenc eddigi munkája és megnyilvánulásai azt mutatják, hogy haszonélvezője és kihasználója volt ezeknek a lehetőségeknek. A baloldali jelölt szakszervezeti vezető volt, önkormányzati képviselő, az önkormányzati távhőcég felügyelő bizottságának tagja, és a Mal Zrt.-ben is dolgozik – sorolta.
Kitért arra, hogy 2010 októberében, amikor bekövetkezett a vörösiszap-katasztrófa, Pad Ferenc a Mal Zrt. dolgozója és a cég vezetőségének tagja volt. Sem akkor, sem azóta nem lehetett egyetlen egyszer sem arról hallani, mit tett annak érdekében, hogy a katasztrófát elkerüljék. Arról sem lehetett hallani, mit tett azért, hogy a cégnél megmaradjanak a munkahelyek, és az ott dolgozó munkások bére ne csökkenjen több mint húsz százalékkal – mondta.
Szűcs Lajos véleményt mondott arról, hogy a Jobbik nyilatkoztatni szeretné a politikusokat, hogy ők vagy családtagjaik vettek-e ki pénzt a Quaestorból március 1-je és 9-e között. Úgy vélte, a jobboldali pártnak elsősorban rövid távú politikai céljai vannak ezzel a kezdeményezéssel. Arra a kérdésre, hogy ő hol tartja a vagyonnyilatkozatában feltüntetett, államkötvényben lévő megtakarításait, azt felelte: nem a közelmúltban becsődölt cégek valamelyikénél.
Az MSZP közleményében reagált a Fidesz sajtótájékoztatóján elhangzottakra. Úgy fogalmaztak: „Szűcs Lajos ne a fővárosból üzengessen Ajkára, hanem legyen férfi és álljon ki az emberek elé, különösen azok elé, akiket a Tarsoly Csaba haverjuk becsapott”. Kiemelték, Pad Ferenc érdek-képviseleti vezetőként harcol a kisemberek igazáért.
Emlékeztettek arra, hogy Pad Ferencet októberben képviselőnek választották Ajkán, szemben a fideszes jelölttel, „akiből akkor sem kértek a választók”.
A szocialisták szerint Szűcs Lajosnak és Fenyvesi Zoltánnak, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltjének arról kellene sajtótájékoztatót tartania, miért nem vállalják „mocskolódó szórólapjukat”. „A Fidesz ugyanúgy sunnyog, mint a brókerügyben a miniszterelnök vezetésével: menti a saját bőrét és cserbenhagyja a kisembereket” – fogalmaztak a reagálásban.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!