Az MSZP választmánya úgy véli, van még dolguk

A szocialisták szerint el kell kezdeniük politikájuk bemutatását.

2015. 05. 09. 15:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Botka László választmányi elnök a testület szombati budapesti ülése közben tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a finanszírozás átalakításakor 300 milliárd forinttal vettek el több forrást az önkormányzatoktól, mint amennyibe az államosított feladatok kerülnek, emellett a szociális ellátórendszer átalakítása is sújtja a településeket. Az MSZP módosító javaslatai visszaadják ezeket a forrásokat, de nem az önkormányzatoknak, hanem az embereknek – mutatott rá.

Azt mondta, az MSZP költségvetési javaslatai azt célozzák, hogy ezt a helyzetet gyorsan és egyszerűen meg lehessen oldani, de a javaslatok csak „a tűzoltást” szolgálják.

Mint mondta, kezdeményezik, hogy a helyi személyi jövedelemadó 10 százaléka, a gépjárműadó 80 százaléka az önkormányzatoknál maradjon. Hozzátette: a legnagyobb krízishelyzet a kistelepüléseken van, amelyek nem tudnak új adót bevezetni, ezért számukra egy önkormányzati kompenzációs alap létrehozására tesznek javaslatot a költségvetésben.

A 2016-os költségvetés elfogadása határidejének előrébb hozásáról azt mondta, a szokottnál előbbi elfogadás semmiféle előnyt nem jelent a gazdaságnak. Orbán Viktor valószínűleg úgy érzi, hogy ősszel már nem lenne ereje átvinni költségvetési akaratát a magyar Országgyűlésen – tette hozzá.

Botka László úgy értékelt: a Fidesz egy évvel ezelőtt a választópolgárok alig egyharmadának a szavazatával, az átírt választási rendszer segítségével szerzett újra kétharmados többséget a parlamentben, és azóta választóinak több mint negyven százalékát elveszítette. Ilyen rövid idő alatt ilyen mértékű népszerűségvesztés még nem volt Magyarországon – jegyezte meg.

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője elmondta, a választmány úgy értékelte az elmúlt három időközi választást, hogy „mind baloldalról, mind szélsőjobbról meg lehet verni a Fideszt”. Hozzátette: ez felelősséget jelent az MSZP számára, amellyel élni is kíván, és első lépésként világossá teszi: a Fideszt kívánja legyőzni, és semmilyen szinten nem működik együtt a Jobbikkal.

A pártelnök azt hangsúlyozta, az MSZP társadalmi alternatívában kívánja megverni „a ma múltba révedő, a Horthy-korszakot és a nacionalizmust éltető politikát”. A szocialisták számára minden nap az európai értékekről, a demokráciáról, a szabadságról és az egyenlőtlenségek felszámolásáról szól – jelentette ki.

Hozzátette: az MSZP elkötelezett amellett, hogy a civil szervezetekkel együtt formálja Magyarországot.
Arra a kérdésére, hogyan értékelték az MSZP elmúlt egy évét, Tóbiás József elmondta, most csak a kormányzás első évéről volt szó, az ő pártelnökké választása óta még nem telt el egy év.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az MSZP a három időközi választásból kettőt megnyert, egyben tisztes eredményt ért el. „Van dolgunk, nem vagyunk elégedettek” – fogalmazott, emlékeztetett arra, hogy ezt az évet a visszatérés évének tartják, idén a párt szerkezetét stabilizálják és elindítják az építkezést.

A pártelnököt kérdezték a tapolcai alpolgármesterré választott és ezért a pártból kizárt Lévai József helyi MSZP-elnökről. Tóbiás József kijelentette: a Fidesz–Jobbik világa és a baloldal, a demokratikus Magyarország között nincs átjárás. Arra a kérdésre, hogy Gyöngyösön várható-e valamilyen változás, mert ott a szocialista polgármester egy jobbikost is felkért alpolgármesternek, az MSZP elnöke azt mondta, arra kéri majd a megyei elnököket és a települések vezetőit, hogy beszéljék meg a problémát, és ezt a gondolatot szervezeti formában is érvényesítsék.

Gyöngyösön februárban választották meg a két alpolgármestert, Kévés Tamást (Jobbik) és Tatár Lászlót (Fidesz–KDNP) Hiesz György (MSZP–DK–Együtt) polgármester javaslatára.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.